Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
A legelőnek ezen a részén volt valami hat-hét nagy domb. Népnyelven úgy neveztük „Széplányok dombja”. A magasságuk két-három méter lehetett és az átméretük nyolc-tíz méter körüli. Szép szabályos dombok voltak, lehetett látni rajtuk, hogy nem a természet alkotta. Körül rendszerint kisebb lapos területek voltak találhatóak, valószínű innen szedték ki a földet a fölhalmozásra. Sokat meséltek kincsekről, de azért senki sem próbálta meg ellopni belőlük. Még a mai napig sem tudták hivatalosan megállapítani az eredetét, illetve a korát. Volt a mi tagunkon is egy kicsiny, és mellette a szomszédén egy jó nagy. Úgy 100-200 méterrel odébb található volt négy-öt is. A mi szomszédunké volt a legnagyobb az összes között. Ahogy megkaptuk a parcellát, mi a mienket szétterítettük a lapos területekre. Sajnos nem találtunk benne semmi kincset. Idővel mindenki szétterítgette, kivéve a szomszédunkat. Az még jó pár évig megvolt. Egyszer őrzés közben rajta futkostunk, egy gyerek a pásztorbottal lebökött és talán 40-50 cm mélységben valamiben megakadt a botja. Ásó-kapa hiányában gyorsan nekimentünk botokkal és kezdtük kiásni. Sikerült is nagysokára egy jó ökölnyi kődarabot kikaparni. Nagyon csalódottak voltunk, mert mi valami kincset, vagy értékes tárgyat vártunk. Ezt a nagy dombot később a muraszombati régészeti hivatal téríttette szét, de — ahogy én tudom - valami kis agyagcserepeken kívül nem találtak benne semmi értékes tárgyat. Ez a nagy legelő volt az ún. belső legelő. Ezen kívül volt még egy külső legelő is a falu északi részén, a szőlőhegyek és az erdő közt. Ez jobban fás terület volt és én erre már nem is emlékszem, mert 1926-ban ezt is fölmérték és kiosztották. A tulajdonosok elkezdték betelepíteni szőlővel. Ez volt a Papritás-i hegy és ez ott található, ahol most a mi szőlőnk és a pincénk van. Mivel területünk a hegy legalján volt, sokáig használtuk szántóföldnek is, de idővel mi is beültettük szőlővel. Egymás mellett volt a nagyapánké, a mienk, meg Rozi nénénké is. Volt a falunknak (még most is megvan) egy 600 hold körüli nagy közbirtokossági erdeje. Ebben kinek több, kinek kevesebb joga volt. A jogokat lehetett örökölni, venni és eladni. Minden évben, késő ősszel kimértek belőle egy darabot, ezt fölbecsülték, és azután kiosztották mindenkinek, amennyi járt neki. Ezt egy közbirtokossági elnökség, elöljáróság intézte. Beszélték, hogy úgy mérték ki, területre annyit, hogy ugyanazon a területen minden nyolcvanadik évben került újra sor a faosztásra. Arra az évre amit parcellát kijelöltek, azt mind kitermelték - tisztára. A fákat ki 70
