Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)

Szonettfoszlányok

3.

Megtorpanva csupán az orromat látom, hihetetlenül ábrándozok reménytelen vágyakról, Se jóban, se rosszban már nincsen barátom, ölelő karjaid lecsúsznak a vállamról.

Születésünkben benne rejlik a halálunk, jámbort, kóbort egyaránt érint a végzet, ha létünkben semmi értelmet nem látunk, kínos és szomorú számunkra az élet.

Nem feladni azonban, hanem élni kell az életet, sorscsapások árnyékában új remények születnek, fel kell állni, dacolva - reménnyel telítetten.

Csak a gyávák veszítik el a hitet,

a hősök a vérpadon sem reszketnek,

életet, halált túlszárnyalva víg holnapra leltem.

55