Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)
Szonettfoszlányok
1. Aludnék, de szememre furcsán jön az álom, gondolataim foszlányokban hevernek, éberen is immár dunnáimba vágyom, a valóságból kísértetek kergetnek. A nyugalom számomra már idegen fogalom, elmosta azt a szitáló ó'szi esó', elsorvadt, gyenge lett kifáradt karom, hajtincset már nem lel fejemen a fésű. Sokat fohászkodva, istenhez rimánkodva számtalanszor a pusztulásba estem, a csapást új csapások érték - elkeseredtem. Kedvemet veszítve, a reményt feladva, törékeny lett megsebzett testem, kudarcoktól tántorogva álmaimba belekeveredtem 53
/
