Hagymás István: Utazások Fellinivel a Zenekari próbára, A nők városába és a Satyricon világába (Pilisvörösvár, 2002)
A nők városa - Cselekmény
elpusztított vizslát, a szél feltámad, vihar van készülőben. Snaporas a felesége után érdeklődik a szobalánynál, s azt a választ kapja, hogy már fölment a hálószobába (azt is hozzáteszi ez a sokatlátott cseléd, hogy sok feleség megfordult már ebben a házban). Grandfasz úr letörten, mintha meghalni készülne, érzékeny búcsút vesz édesanyja mellszobrától, szerelmesen csókolván azt, majd sötétet parancsol és visszavonul. Snaporas viszont egyre élénkebb. Egy idősebb szolgálóasszony nyomába szegődik, aki egy lépcsőházszerű helyiségben ruhákat tereget egy kötélre, s csíptetőkkel erősíti fel őket. A lépcsősor tetején hirtelen megjelenik két fehér lepelbe burkolt hölgy: az egyik Donatella, a másik a barátnője. Miután ledobták magukról leplüket, mint két arab vagy török háremhölgy állnak előttünk, majd ereszkednek le a lépcsőn, ficánkoló mozdulatokkal. Amíg odakünn tombol a vihar és dörög az ég, ez a két bájos teremtés cselsztont meg szteppet táncol Snaporasszal, és az idős teregetőasszony is szemmel láthatóan élvezi a produkciót. Donatellában Snaporas egy Lola nevű hölgyet lát, s a viszontlátás örömében az egész társaság (a két "háremhölgy" meg a három cseléd) vidám táncot jár. Hirtelen elalszik a villany. Mintha csak erre vártak volna, a szolgálók sorra meggyújtják a magukkal hozott gyertyákat. Ezeknek a gyertyáknak a fénye, meg a csillogó bőrű, vonzó hölgyeknek az ide-oda riszálódó popsija mutatja az utat Snaporasnak, aki elindul felfelé a lépcsőn, fel a hálószobába, az éjszakába, az éjszakai nagy utazásra, az álomba... Az ősapák szobája (ez a hálószoba) furcsa tapétákkal van kidekorálva: mintha egy erdőben volnánk éjjel, olyan ez az alvóhelyiség. Az egyik fán bagoly kuksol s az odakünn tomboló vihar villámai meg-megvilágítják "arctollait". Közben Snaporast átöltöztették az ősök (a házigazda papája meg nagypapája) hálóingébe, s úgy sündörög a kisgyerekké "vedlett" férfi körül ez a "cselédsereg", mintha valamennyien az anyjai vagy nagyanyjai volnának. Egyikük varázsverset (altatómondókát) mond, miközben egy fej hagymát rak "gyerek" Snaporasunk párnája alá, ezzel biztosítván a fiú jó álmát. Az üvegablakon át Snaporas észreveszi, hogy odakünn a kertben a vihartépázta fák között a felesége énekel (szinte túlharsogja a vihart) vörös estélyi ruhában. A sok cseléd és a két táncosnő is (mint alvás előtt a kicsiket) megcsókolja éjszakai útravalóul Snaporast és kuncogva elhagyják a hálószobát. Snaporas éveinek száma ötven, de a kedve mégse csökken, ami abból is kitetszik, hogy a fehér takaró mintegy magától felemelkedik, kicsúcsosodik. Hirtelen megjelenik Elena, a feleség. Továbbra is áriákat énekel, de immár fehér kimonóban, mintha egyenesen Japánból érkezett 40
