Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

János király

(...)

Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a múlt szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.”

(József Attila: Eszmélet - részletek)

A korona önkézzel való levétele János részéről látszólag a pápának tett engedmény, behódolás a békesség és a királyság kedvéért, amolyan politikai túlélési manőver, látszatcselekvés. Igazság szerint viszont minden arra vall, hogy királyunk, ha nem is látta-láthatta az egek fogaskerekét, mégis megsejtett valamit a múlt szövőszékeiről és a fölfeslett törvényszövedékekről, de elsősorban arról, hogy korán érkezett: a kibillent idő „helyretételével” még várni kell egy-két Shakespeare-darabnyi időt, amikor talán egy más szerepben tehet újra kísérletet küldetésének beteljesítésére. Itt és most a „projekt” dugába dőlt, de mást nem tehetvén, legalább megpróbálta, és ez minden gyengesége ellenére mégiscsak tiszteletet érdemel...

Az ötödik felvonás első színé ben vagyunk:

„ Pandolf:

Lehelletemből támad e vihar,

Midőn a pápa ellen fortyantál.

De most, hogy visszatértél megj uházva,

E harci szélvészt elcsitítja nyelvem,

S bősz Angliádban jó időt csinál.

Ma Áldozó nap van, jól megjegyezd,

Ma tétetem le a fransz fegyverét. (El)

János király:

Ma Áldozó van? Nem azt jósolák,

Hogy Áldozókor, délben, leteszem Koronámat? Éppen az történt velem.

Azt gondolám: erőszak készt reá,

De, hála Isten, csak önkint tevém.”

8