Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

mes megjegyeznünk, hogy a „legnemesebb” kutyákat éppen a Rex, vagy a Cézár névvel szokás nevükön nevezni...)

Törvényes véletlen, hogy a nemzet atyjának rituális (apa?)gyilkossága a városalapítás 710. évében esett meg, és hogy Brutus, Caesar fogadott fia és örököse (törvénytelen fia?) a beavatási rítus központi alakja. Shakespeare neki szánt monológjaiban mesterien mutatja meg a Brutusban lakozó archaikus fiút, akinek kötelessége a szeretett, félt, féltett apát ősi szokás szerint megölnie. A tett végrehajtásához emberfeletti erőre, lélekjelenlétre van szüksége, a szeretetnek és a félelemből fakadó gyűlöletnek az egyesítésére. Caesar apai-főnöki mivolta Brutusban állatalakokat ölt az erőgyűjtés, erőkoncentrálás során:

,ßrutus:

(...) ,

(...) És mert vitánk

Nem attól kapja súlyát, ami ő most,

Fordítsuk így: az, ami most, ha megnő,

Ilyen meg olyan túlságokra hág,

Tekintsük úgy, mint a kígyótojást,

Mi, ha kikéi, mérges lesz, mint faja;

Azért a héjban gyilkoljuk meg őt.

(...)

Ne hentesek, de áldozok legyünk.

Mi Caesar lelke ellen támadunk fel,

S lélekben nincs vér. Vajha, Cassius,

Fémünk lehetne Caesar szelleméhez S el nem tagolni Caesart! hajh, de érte Caesarnak vérezni kell. S nemes barátim,

Öljük meg őt bátran, ne dühösen;

Metéljük őt fel istenek torául...”

(Második felvonás, első szín)

A merénylők, vagyis akik mernek, áldoznak, amikor ölnek. Az áldozat Caesar, akit isteneiknek ajánlnak „elfogyasztásra” (tor), engesztelésül.

Brutusból és merénylőtársaiból a rítus során elszáll minden félelem, minden szeretet, és „vérszemű”, vérszomjas, felszabadult mámor lesz rajtuk úrrá:

42