Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

,ßrutus:

Valljuk meg ezt, s így jótét a halál.

S mi, Caesar jó baráti, megszegők Halála félelmének idejét.

Hajoljatok, rómaiak, és kezünket Könyökig fürösszük Caesar vériben:

Fenjük be kardjainkat s egyenest Köztérre innen s vérszín fegyvereinket Fejünk fölött forgatva fenn kiáltsuk:

Béke, szabadság!”

(Harmadik felvonás, első szín)

A gyilkos szertartás levezetéseként Antonius is csatlakozik a merénylőkhöz, véres kezet fog velük, hogy maga is részesüljön Caesarból.

Ahogy Antonius leplezi le Caesarban az őst, úgy ezúttal is az ő szájába adja Shakespeare a „felszarvazási ima” szövegét:

, Antonius:

(...)

Bocsáss meg, Julius. - Itt vadásztak el,

Nemes vad; itt esél, s itt állanak Vadászaid zsákmánnyal ékesítve,

Vérednek bíborában. O, világ!

Te voltál e szarvasnak erdeje,

S ő szíved volt, világ. Ó, mily hasonlón Fekszel te itt a vadhoz, mely halálra Királyok által űzetett.”

(Harmadik felvonás, első szín)

Brutus kígyótojásából Antonius szarvasa kelt ki. Minkét állat arról nevezetes, hogy képes az önmegújulásra: a kígyó a bőrét vedli le és növeszt újat, a szarvas agancsot hullat és növeszti újra. A kígyó alvilági lény, a szarvasnak az égiekhez van köze. A szarvas Krisztust is jelképezheti (alig egy emberöltőnyi időre vagyunk Krisztus születésétől), mely az ördögöt kígyó képében nyeli le, megszabadítván ez által az emberiséget az eredendő bűntől. De maradjunk a szarvasnál: „Ősi hit szerint a nép jóléte uralkodójának testi állapotától, férfiúi erejétől függ, ezért ha az uralkodó felett eljárt az idő, meg kellett halnia: halálában

43