Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

(Hold-nap) tesz ki. A Julius Caesarban Shakespeare többször is foglalkozik a merénylőkkel, egyebek mellett azzal a látszólag jelentéktelen kérdéssel is, hogy hányán is voltak tulajdonképpen. Először Brutus kertjében adnak számot magukról: 7 + 1. A március idusi éjszakai „egyeztetésen” ugyanis hét merénylő vesz részt, Ligariust nyolcadikként, Metellus ajánlja be Brutusnál. Ligarius, aki betegen később érkezik (Brutus Metellust érte küldi), már csak Brutust találja otthon, a többi merénylő közben elment. Másodszor a jós Artemidorus készít tételszerűen leltárt a merénylőkről, ő úgy tudja, hogy nyolcán vannak. Harmadszor a harmadik felvonás első színé ben tűnnek fel, magánál a gyilkosságnál. A „tettet” követően van módunk újra összeszámolni őket, amikor Antonius sorra kezet fog velük. Ha jól számolunk, hét véres kezet fog Antonius, és Ligarius nincs jelen. A szereposztásnál (lásd: „személyek”) Shakespeare Ligariust az „összeesküdtek” közé sorolja, a darabban viszont, mint láttuk, nem látja el kéz- és késjegyével Caesart, nem hagy nyomot benne.

Lehet, hogy „igazoltan” volt távol, betegség miatt? Úgy tűnik, hogy Shakespeare nem véletlenül betegítette meg Ligariust, a nyolcadikat. Caesar ugyanis nemcsak akkor az aki, amikor születik (VII. hónap), de úgy illik, már csak március idusa (telihold) miatt is, hogy „hét emberként”, hét ember által „szálljon sírba”...

Quirniusról tudnunk kell, hogy a városalapító és Róma első királyának, Romulusnak volt az apoteózisa, istenített mása, Romulust (és Rémust) viszont egy anyafarkas, az „ős rómaiak” totemállata táplálta, és ez az „ős” mindmáig Róma szimbóluma. Caesar „minden volt már”, csak még király nem, a koronát háromszor is visszautasította, és nem engedte, hogy királynak (Rex) szólítsák. Az összehasonlítás kedvéért (vissza)utalnánk János királyra, aki Caesarral ellentétben magamagát többször is megkoronázta.

Úgy is mondhatnánk, hogy mindkét esetben az uralkodó, az uralkodás és az idő kérdéseit boncolgatja Shakespeare, a kettő közötti összefüggésre keresi a választ. A János királyban a gyenge uralkodó a darab sarkalatos pontján, idején, áldozócsütörtök napján (fel)emelkedés helyett (le)süllyed, kétségbeesett, kényszeres önmegkoronázásai éppen gyengeségéből fakadnak. Az erős Julius Caesar korona nélkül is erős, aki élete végéig emelkedő pályán mozog. A darab sarkalatos pontján, idején az összevont időben farkasünnep napján, március idusán meghal, de a nemzet atyjaként fel is emelkedik, megistenül. (Zárójelben érde41