Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

Julius Caesar

(A hetedik)

Shakespeare Julius Caesarát nem nekünk kell lelepleznünk. Megtette ezt a darabban Marcus Antonius, amikor nevezetes halotti beszéde közben rámutatott a lepel, vagyis Caesar palástjának réseire, hasadékaira, lyukaira, vágásaira, folytonossághiányaira, vagyis azokra a helyekre, ahová a merénylők: Marcus Brutus, Cassius, Casca, Trebonius, Ligarius, Decius Brutus, Metellus Cimber, Cinna késszúrásaikat (talán 23-at, talán 35-öt) ejtették. Minden lyukhoz név tartozik és vér. Ezt a leplet rántotta le a halálra sebezett Caesarról leghűbb híve, Antonius:

, Antonius:

(...)

Nézzétek, itt járt Cassius vasa,

S mily rést csinált a fondor Casca itt;

Ehelyt a kedvelt Brutus döfte át,

(...)

(...) Jó lelkek, ti sírtok,

Ámbár ruháján láttok csak sebet.

Ide nézzétek, itt fekszik ő maga,

Sebekkel rakva áruló kezektől!”

(Harmadik felvonás, második szín)

Úgy tűnik, mintha maga a leleplezés szerves része, kiegészítő eleme volna a „gyászbeszédnek”, és azt a célt szolgálná, hogy a „halottsirató” Antonius „lejárassa” a merénylőket, mindenekelőtt Brutust, és egyben megnyerje magának az ingadozó, befolyásolható rómaiakat. Shakespeare viszont valami mást is lát a leleplezetten: A vérbefagyott, megmerevedett, vörös tetemben a totemet. A kiterített holttest itt és most elveszti konkrét egyediségét, színt - szintet vált, és ősként, felszarvazott ősapaként nyer felavatását és leleplezést, mint egy szobor. Tény, hogy a történelmi Julius Caesar idejekorán gondoskodott arról, hogy minden rendű és rangú titulust megszerezzen (Jupiter papja, Pontifex maximus - magas rangú pap -, Imperator, Dictator Perpetuus - egész életre szóló diktátor -, Pater Patriae - a nemzet atyja - stb.). Az is tény, hogy kép39