Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

János király

ha bíbomok, vagyis kívülről bíborpiros, belülről a lelke olyan fekete, mint a halál. Pap létére nemcsak háborúra, ölésre buzdítja Fülöpöt és Lajost, de még a kis herceget is feláldozná a saját és a római egyház „önérdekeiért”. Igen, az archaikus világ hetedik, legkülső bolygóistenségéről, a külső sötétség és az idő atyjáról, Kronoszról van szó, vagyis Szaturnusz rejtőzik a bíbomok reverendája alatt. A mítoszi Kronosz (Szaturnusz) arról volt hírhedt, hogy féltette hatalmát még a saját gyerekeitől is, és ezért felfalta őket. Ezt teszi a mi Pandolfunk is, amikor a cél érdekében az emberáldozattól sem riad vissza, és aljas módon használja ki a darab legfiatalabb „fiának”, Arthumak a szorult helyzetét, azt ti., hogy éppen aktuális ellensége, János fogságában van:

„Pandolf:

Elméd oly ifjú, mint véred, királyfi.

Halld hát beszélni jósló szellemem:

Már a lehellet, mellyel ezt kimondom,

Minden porszemnyi, gazszál-bökkenőt Lefú az angol trónra vezető Útból előled; jól figyelj tehát.

Elfogta Arthurt, jó; de míg e gyermek Erében a hő élet játszadoz,

Nincs mód, hogy e bitor nyugton lehelljen Egy óra-, egy perc-, egy pillanatig.

Mohó kézzel rabolt királyi pálcát Éppoly mohón kell védni, mint nyeré:

Sikamlós téren aki áll, bizony Hitvány fogódzó közt sem válogat.

Hogy János állni bírjon, bukni kell Arthumak; így lesz, mert csak így lehet.”

(Harmadik felvonás, negyedik szín)

Szaturnusz attribútumát, a sarlós keresztet, Pandolf ugyan közvetlenül nem forgatja fegyverül, ehelyett viszont az egész francia hadat harcra, halálra mozgósítja. A sarló (tudjuk) lehet Hold-sarló is, s bár Richárd és Pandolf más-más módon ugyan, de egymás ellen használják a saját sarlós fegyvereiket, mégis egyetemes homály és idő-fekély, vagyis maga a nagy semmi az, ami megszületik. A Semmi pedig, ha Idővel társul, Valamit eredményez, pl. János királyt...

38