Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

János király

angol király főkamarása. Melun a francia sereg tisztje, francia gróf, de (mint bevallja) ereiben angol vér csörgedez egy ősének köszönhetően. Ami pedig a legszebb az egészben, a neve: Melun. A szó jelentése dinnye. A dinnye, legyen görög- vagy sárga-, az egyik legnedvdúsabb gyümölcs, amely a szó legszorosabb értelmében a földön terem, ami azt jelenti, hogy belülről vizes, mint Anglia, kívülről meg földes, mint Franciaföld. Shakespeare szebben már nem is rajzolhatta volna meg szavaival a jang-jint, vagyis, hogy rokonai vagyunk egymásnak, a vizeknek, és a dolgok jelenlegi állása szerint éppen a negatív, a sötét, a vizes, a Holdas Jin energiák kezdték ki az időt... Az ötödik felvonás harmadik színé ben egy Híradó közli Jánossal, hogy a segélyhad, amelyet a dauphin várt, Goodwin zátonyán hajótörést szenvedett. Ugyanennek a felvonásnak a végén, közvetlenül a király halála előtt tudatja Jánossal Richárd, hogy hadának legjavát egy éjjel az ingoványok között véletlenül a hirtelen jött árvíz elnyelte, mire János király meghal. Nincs igazi győztes, mert az angolokat is elmossa a víz (a saját szennyvizük), János királyostól, mindenestől. Richárd nem bír magával, s bár a negyedikfelvonás végén bevallja, hogy:

„Richárd:

(...)

Kábult vagyok, s út-vesztve bujdosom

E zord világ vészes tüskéi közt.”

Utolsó erejével még egyszer elárasztja a hadakat, de az a bizonyos törvényes véletlen egy éjjel ár képében mintha Angliát is elnyelné. Talán ezen a helyen kell említést tennünk arról, hogy a fiatal, János királybeli Richárd Holdsága ebben a darabban még éretlenebb, kiforratlanabb, tapasztalatlanabb, vagyis alacsonyabb szintű formáját mutatja. Teljes pompájában és a legmagasabb szinten a Hold archetípusát majd csak Shakespeare utolsó darabjában, a Viharban láthatjuk. Prospero már mesterien, sőt a mesterfokozat feletti tartományban rendezi közös dolgainkat.

Hogy pontot tegyünk Shakespeare János királyról szóló történetére, rendhagyó módon vissza kell utalnunk az időre és a sötétségre, hiszen, mint elemzésünkből kiderült, ez a két fontos tényező már az indulásnál meghatározta a darab kimenetelét, és a végkifejletet. Nincs nehéz dolgunk, hiszen egy olyan szereplő maradt hátra, aki az időért a szó legszorosabb értelmében felelős a „véres komédiában”, és ez Pandolf. No37