Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Athéni Timon
teli, már csak azért is, mert annak méhében született maga is újjá, amikor gyökerei között aranyára lelt. (Még egy „ember” van, akiben Timon nem csalódott, ő Flavius, Timon aranysugara, fénye, jobb keze...) A monológnak, amelyet felfoghatunk imának, de lehet átokkérés is, további érdekessége, hogy Timon ugyanabból az anyagból (anyából) valónak tudja magát, mint ember, ahogy az állatokat és a növényeket is, vagyis az élet valamennyi megnyilvánulási formáját. Ez a felfogás közelebb áll a tudományos darwini evolúcióelmélethez, mint a zsidókeresztény vallás és kultúra egy isten teremtette emberéhez, növényeihez, állataihoz. A szervetlen anyagból (anyából) létrejövő élet, az emberek, állatok, növények „rokonsága”, egylényegűsége (az egy lényeg természetesen a DNS molekula) és a halállal kezdődő „visszarendeződés” a szervetlen anyagba, amelyből az új élet fogan stb., szintén egy körre írható (tudományos) evidencia. Nem valószínű, hogy Shakespeare olvasta volna Darwin: A fajok eredete című könyvét, az viszont szinte biztosra vehető, hogy Darwin olvasta Shakespeare-t... Ha már így eljutottunk a természet DNS-éhez, érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a pénz nem a társadalom és kultúra DNS-e-e...? Végül, de nem utolsósorban fontosnak tűnik megjegyezni az idézet kapcsán, hogy Timon itt tulajdonképpen ugyanazt kéri a Földanyától (hogy ti. csak állatokat szüljön), mint amit nem sokkal később Apemantus is vall, miszerint maga is legszívesebben állatként élne. Apemantus nemcsak hogy hasonlít egyben-másban Timonhoz, de felfogható úgy is, mintha Apemantus tulajdonképpen Timon egyik (cinikusabb) kivetült énrésze volna. (A másik énrészt, mint majd látni fogjuk, Alkibiadésu képviseli.) És még valami az állatokról: Timon az elején csupa csúszómászó, nyirkos, hidegvérű, „alvilági” hüllőt emleget: kék sikló, fekete béka, arany gyík, mérges vak kígyó. Ne feledjük, hogy maga is az alvilágban van, ami lehet akár a déli-égbolt is, ahol feltűnően sok vizes, nedves, sötét csillaglény él. Nemcsak arról lehet szó, hogy Timon (és, mint majd látni fogjuk, Apemantus) elállatiasodtak a szó jó értelmében (pl. természetesség, naivitás, ártatlanság stb.), hanem arról is, hogy ők állatokkal népesítenék be az égnek azt az övét, amit zodiákusnak, állatövnek, vagy napúinak mondunk. Ebből a szempontból külön kiemelendő, hogy Timon másodjára már: sárkányról, tigrisről, farkasról, medvéről mesél. Mind a négy 152
