Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
János király
sére használnak). Ők az 5. és a 6. század környékén telepedtek le a mai Angliában, Mercia, Northumbria és Kelet-Anglia területén. Úgy tartják, hogy ők az Angeln névre hallgató területről származtak, ami a mai Eszak- Németország, Schleswig-Holstein tartomány északkeleti részén található. A törzs nevének eredetét tovább vizsgálva minden más bizonytalan, bár a népszerű elmélet szerint nem kell tovább menni az angle (jelentése mértani szög) szónál. Ez utalás a horog formájú Holstein régióra.” (https:// hu.wikipedia.org/wiki/Anglia) A földi szögek, szögletek, horgok, holdak tehát a történelemben és Shakespeare történetében is égi sarokká, sarokponttá lényegülnek, úgy tűnik, immár nemcsak Anglia, de legalábbis az északi félteke fölött. Visszatérve Constantia és Arthur szoros égi-földi együvé tartozására, válik igazán érthetővé az anya vad indulatú, fia jogaiért, majd később magáért a fiáért való állhatatos küzdelme és gyásza. Mintha a darabban talán ő látta volna legtisztábban, legvilágosabban (a legmagasabb fennségből), hogy fiától való elszakadása, ill. fia, a Kismedve halála, vagyis a biztos égi pont, a Sarkcsillag eltűnése zökkenti csak ki az időt úgy istenigazából. Lehet, hogy nem is annyira a fiát, mint inkább a halott időt siratja, gyászolja? Vagy a fia tehetetlenségét? Vagy a magáét? Talán mindezt egyszerre. Vegyük észre, hogy míg Constantia a remény, a félelem, a hit, és a halál egymást követő intenzív érzéseit közvetíti teljes erőbedobással, addig Arthur, mintha nem is lenne tisztában saját égi-földi küldetésével: „Anyám, lelkem, ne többet! Ó, bár fekünném mélyen föld alatt! Nem érdemes miattam ennyi patvar.”- mondja meghunyászkodva a második felvonás első színé ben, aztán sokáig semmi. Noha ő János fő riválisa, szinte alig látjuk a színen, ha pedig szót ad neki Shakespeare, a negyedik felvonás első színé ben, csak annyira futja erejéből, hogy életéért, meg ami talán ettől is többet jelent neki: szeme világáért könyörögjön, kirendelt hóhérjánál, Hubertnál, a király főkamarásánál, aki ezúttal nem egy vadra, hanem egy szelíd fiúra kénytelen vadászni. János király (Arthurral szemben) tudatában van mind saját, mind riválisa földi-égi jelentőségének, titokban talán még azt is sejti, hogy az igazi fennség-fenség Arthur, mégis ugyanúgy mások, elsősorban anyja, Eleonóra (a név jelentése: Isten az én világossá13
