Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

"Igét őrizve" a Muravidéken (Szilágyi Domokos költészetének "kisebbségi" vonatkozásai)

Felfigyel továbbá a korai verseiben is megjelenő iróniára, mely később öniróniába csap át. (Láng, 1998)

Ma már megmosolyogni való, de volt az erdélyi irodalomkritikának is olyan szakasza, amely receptekkel kívánt szolgálni a költőknek arra, hogyan is kell verset írni. Erre válaszol Sz. D.: Hogyan írjunk verset című alkotásában. Egy 1973-ban kiadott, az avantgard, de még inkább a szocialista irodalom aurájában megfogalmazott irodalomkritikai szintézisben a „személyi folytonosságra“ való fogadkozással a romániai magyar avantgarde irodalomban „az átmenetet“ 6 pontban szedve fogalmazza meg a szerző. Ebben az avantgárdot is a szocialista irodalmi követelménynek rendeli alá:

a) írók és költők, akik avantgarde-közelbe kerültek, de a két világháború között időszakban nem jutottak el a szocialista eszmeiségig. Pl. Bartalis, Szentimrei;

b) írók és költők, akik kifejezetten avantgardistáknak tekinthetők, részt vettek a forradalmi munkásmozgalomban, végig kitartottak szocialista eszmeiségük mellett, poétikájuk azonban nem jutott túl az avantgarde-modellen. Pl. Antal János, Becski Andor;

c) avantgardista írók, akik eljutnak a szocialista eszmeiséghez, de aztán megtorpannak és visszakanyarodnak a polgári ideológiához. Pl. Szántó György;

d) a klasszikus eset: írók és költők, akik részt vettek az avantgarde-mozgalomban, túljutnak azon, és a szocialista irodalom első képviselői is egyben. Pl. Kahána Mózes;

e) szocialista írók és költők, akiknek nem volt avantgarde-szakaszuk, de poétikájukban felhasználták az avantgarde eredményeit. Pl. Salamon Ernő;

f) szocialista eszmeiségü írók és költők, akiknek semmi érintkezésük nincs az avantgarde-dal. Pl. Nagy István. (Sőni Pál, 1973).

A hagyomány átöröklődése, annak újraértelmezése szempontjaira helyezve a hangsúlyt Görömbei András a Forrás-nemzedéket illetően már a 80-as évek elején figyelemre méltó megjegyzést tett. A nagyobb tömbökben — Erdély, Felvidék és Vajdaság - megmutatkozó új irányokról, nemzedéki törekvésekről írja: „A Forrás második nemzedékének (főleg Szilágyi D., Lászlóffy A., Páskándi G.) szemléletében a történetiségnek rendkívül fontos szerep jut. Míg jugoszláviai és csehszlovákiai társaik minden kötődéstől elszakadni látszottak, addig ők tudatosan vállalják a történelmi látást, a folytonosságot, szemléletükben a társadalmilag-történelmileg kialakult törvény fontos szerepet kap.“ (Görömbei A., 1980.)

Ezek után térjünk rá dolgozatunk igazi tárgyára, nevezetesen a Szilágyi Domokos-életmü befogadására a kisebbségi magyar irodalmak által. Míg a 60-84