Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

A szlovéniai magyarság

sereg üzem-anyagutánpótlását biztosító zalai olajmezőket az utolsó emberig kívánta védeni. így a Lendva-vidék tőszomszédságában dúló elkeseredett harcok a civil lakosság körében is nagy emberáldozatot követeltek.

6.3. A gazdasági mozgások és az elvárások

A háború után az alapjában agrár-vidéken a csaknem egy évtizedig tartó beszolgáltatások és a rosszul kivitelezett szövetkezesítés tovább gyengítették a magyar lakosság gazdasági erejét. A lendvai népbizottság 1956-ban kiadott rendelete alapján a közbirtokossági legelők a szövetkezet tulajdonába kerültek át. Ez az intézkedés a magyar lakosságú falvakban 1 200 hektárt érintett.25

A másik gond a négy-öt hektáros törpegazdaságokban mutatkozó munkaerő-felesleg és az ebből származó kilátástalanság. Ezt az akkorra már általánossá váló problémát a jugoszláv hatóságok külföldi munkavállalással próbálták megoldani. A hatvanas évek elejétől az évtized végére már közel kétezer vendégmunkást jegyeztek a lendvai járás területéről, a következő másfél évtizedben pedig számuk megduplázódott. így 1975-ben a járás ipari foglalkoztatottjainak száma csaknem kiegyenlítődött a Nyugat-Európa országaiban dolgozó vendégmunkások számával. Bár a nyolcvanas években az új ipari létesítményeknek köszönhetően ezeknek mintegy fele hazatért, a többiek (közöttük szép számban magyarok is) szülőföldjüktől távol kénytelenek leélni életüket. Ezek nyugdíjas korukra ugyan ismét hazatérnek, de az új körülményekhez szokott gyerekeik (főleg, ha ott is születtek) már nemigen. Nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik gazdasági okokból a szlovén ipari centrumokban, illetve a szlovén fővárosban voltak kénytelenek munkahely után nézni, és később itt alapítottak családot. A szlovéniai ma-gyarság szempontjából azonban őket is a veszteséglistán kell emlegetnünk.26

Említettük már, hogy a szlovéniai magyarság nem tudott bekapcsolódni a szövetkezeti növénytermesztésbe, sem a párhuzamos gazdasági ágazatként futó állattenyésztésbe. Valamivel jobban jártak azok a szövetkezetek által is támogatott „védett“ gazdaságok, amelyeket a rendszer a szövetkezeti mozgalom „parádés lovainak“ szánt. Ami a magánszektort illeti, az önellátásra berendezkedett parasztságon belül az elvándorlás és az elöregedés miatt a tisztán mezőgazdaságból élők számaránya a minimálisra esett vissza. (1991-ben az akkori lendvai járás területén mindössze 400-at számoltak össze.) A nemzetiségileg vegyesen lakott területen a néhány mezőgazdasági agrárcégen és szövetkezeten kívül csupán a Morácfürdő (ma. Moravske Toplice) községhez tartozó Pártosfalván alakult ki kisebb ipar, így a lakokosság ingázásra kényszerült. Ez Lendva esetében nem járt különösebb megrázkódtatással, hiszen a

25