Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
A szlovéniai magyarság
6.2 Kitelepítések, atrocitások A II. világháború után kezdődött minden elölről. A szlovéniai magyarságra pedig ugyanolyan sors várt, mint más utódállamokba került testvéreinek bármelyikére. A „bűnös nemzet“ stigmájával megpecsételt kis népcsoport alig negyedszázaddal az első tragikus törés után ismét lefejeztetett. A Vörös Hadsereg ezt a területet a jugoszláv partizánhadsereg szövetségeseként szabadította fel, ezért már a háború befejezése előtt minden kétség eloszlott afelől, hogy a háború befejeztével hova fog tartozni. Az itteni magyarságra is, akár a többi utódállamba rekedt testvérére, legyen az a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján vagy éppen a Vajdaságban, nehéz hónapok, évek vártak. Olyanok, amelyekről sem a hivatalos történetírás, sem a politika a legutóbbi időkig nem beszélt. A teljes jogfosztottság időszakában a szlovéniai magyarságnak is atrocitásokban volt része. Ezek közül a legemlékezetesebb az 1945 júniusában végrehajtott tömeges deportálás, amikor szám szerint 558 magyart hurcoltak el a hrastoveci gyüjtőtáborba. Az internáltak egyharmadát tizenöt éven aluli gyerekek, 44 százalékát pedig nők tették ki.23 Jellemző továbbá a petesháziak esete is, akiket a falu határában található olajmezőre való hivatkozással 1948 végén „tűzvédelmi okokból“ űztek el otthonaikból. Három nap állt a kitelepítettek rendelkezésére, hogy otthonaikat elhagyják, az ellenszegülőket a belügyi szervek (UDBA) emberei letartóztatták és a lendvai börtönbe szállították. Az elűzött családok tagjai rokonoknál, ismerősöknél vagy a szőlőhegyen, a pincékben húzódtak meg. A kőolajipari vállalat később minimális kárpótlást fizetett az okozott károkért.24 A háborús bűnösök felett rögtönítélő bíróság ítélkezett. A bűnösök száma azonban igen kevésre tehető. Ugyancsak emlékezetesek az 1947 májusában történt deportálások, amikor Lendva-vidék és a muraszombati község falvaiból szállítottak el családokat minden ingóságukkal együtt Fedrengbe, Stari logba és Kočevje környékére, ahol csekély fizetés, élelmiszerjegy ellenében dolgoztak évekig. Meg kell említeni továbbá a különböző hazai gyüjtőtáborokat is, hivatalos nevükön átnevelő táborokat, amelyek közül a folóci (Filovci) volt a leghírhedtebb. A deportálások, internálások a becslés szerint kb. 1 000-2 000 embert érintettek, tehát az összlakosság 10-13 százalékát. Egyes vélemények szerint számbeli egyezés mutatható ki a hrastoveci-stenthali és a háború alatti sárvári, szlovén telepesek deportálására létesített intemálótábor számarányai között. A különböző táborokban uralkodó embertelen viszonyokról csak szóbeli közlésből tájékozódhatunk. A fontiekhez kívánkozik még az a II. világháború befejező időszakából származó hadtörténeti tény, mely szerint a visszavonuló német csapatok a had-24
