Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

Kihűlt a ház melege

Kihűlt a ház melege

Volt egy drága apa, aki a párja halálakor azt mondta: - De nehéz lesz élni egyedül, nélküle. Kinek mondom reggelenként “Jó reggelt!” Nem kell betakargatnom a beteges testét. Nincs kivel vitatkoznom.

Gyermekei hitegették, csalogatták magukhoz, gondtalan öregkort ígérgetve neki. Ellátogatott hozzájuk, de mindig azt mondta: - Nekem legjobb az én kis konyhámban.

Igen, az volt az ő “vára”. Benne nézte a televíziót, hallgatta a rádiót, a “sporheltben” duruzsolt a tűz. Mellette ült a hű kutyája. Magas kora ellenére mindig meleg étellel várta a hazalátogató gyermekeit, unokáit. Sok asszonyénál ízletesebb volt a főztje. Eleinte friss tojással rakta meg a szatyrunkat, élete utolsó évében malacokat nevelt, mint még édesanyánk életében szoktuk, hogy disznótoros estebédet rendezhessünk, hurkát, töpörtyűt készíthessünk. Meg is tettük a kedvét. O pácba rakta a két süldő hátsó lábait, a nagy hóban, a dermesztő hidegben egyedül füstölte azokat, majd egyenként felakasztotta a kamrában, hogy kifagyjanak.

Még ezt megelőzően a konyhában beszélgetve mondtuk neki, hogy többé ne neveljen kocákat, idős már ehhez, sok gond van velük. O hallgatott.

54