Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

A nadrágszíj sem segített

ázott. Másként nem fordulhatott volna elő, hogy a kinyitott esernyővel akart bejutni az osztályba. Az esernyő az ajtófélfában elakadt, ő imbolygott az ajtó között. Mink, rakoncátlan gyerekek, vihogtunk, sikongattunk a látnivalótól. Rozika, aki valamivel idősebb és komoly lány volt, az ajtóhoz lépett, és az esernyőt lehúzta. A tanító bácsi megkönnyebbülve beszédelgett az osztályba, el is jutott az asztalig. Ugyan a dobogóra lépés okozott neki némi nehézséget, de szerencsésen leült a székre, ráborult az asztalra, és pár perccel később már horkolt a sokféle fáradtságtól. Mink pedig még erőteljesebben ordibáltunk, a fiúk birkóztak. Teljes volt a hangzavar. A fülsiketítő lármát a tanító néni szakította félbe, aki a nagy zajtól képtelen volt tanítani a szomszéd osztályban, ezért jól megszidott bennünket, és a tanító bácsit is felébresztette. Ismét volt táblára írás és másolás.

A tavasz dereka közeledett. A “Teleken” a lóherét már kaszálgatta édesapám. Soha sem felejtem el. A sok esőben mintha megfürdött volna a Nap, olyan tisztán ragyogott. Néhányan nagyon szerettünk iskolába járni. A madarak csiripeltek, mink csevegtünk, nevetgéltünk. Észre sem vettük, hogy már az iskola kapujában vagyunk. Nyolc órakor bevonultunk az osztályba. A szokáshoz híven lármáztunk és várakoztunk. Hiába. Már kilenc óra is elmúlt, de a tanító bácsink nem érkezett meg. Bekopogtam a szomszéd osztályba, és mondtam a tanító néninek, hogy nincs taní31