Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

Az öntudat edződése

teát főzött, és boldogan ettünk most már hármasban. Közben édesapám izgatottan mesélte a hazajövetelét. A jugoszláv hadsereg tisztjei elmenekültek, így a közlegények is szaladtak a szélrózsa minden irányába. Vonaton is utazott, még többet gyalogolt, míg a Mura-hídhoz ért, amely szörnyű állapotban várt rájuk. Voltak, akik csónakon jutottak át a haragos vízen, ő viszont a vízbe lógó gerendákon keresztül mászott át a Mura innenső partjára. Most az volt a legfontosabb, hogy együtt lehettünk. A háború szele erősen érződött. A szegény emberek, még a határ menti magyarok is vegyes érzésekkel vették tudomásul. A reménység és a bizonytalanság érzése kavargóit bennük.

Tavaszodott. Ragyogott a Nap. A kedvenc flanel ruhácskámat már szvetter nélkül adta rám édesanyám. A méhek döngicséltek a tó körül virító sárga mocsári gólyahír felett. Ebből szedtem egy csokorral. A szüleim kézen fogtak, és elindultunk Lendva felé. Átmentünk a vasúton, és csatlakoztunk a Mária-képnél várakozó emberekhez.- Odanézzetek! - mutatott az egyik ember Szerdahely felé. Apám az ölébe vett. Lóháton jöttek a katonák.- Itt vannak a magyar katonák! - kiabáltak. Még a férfiak is könnyeztek. Amikor hozzánk érkeztek, üdvrivalgással köszöntötték őket az egybegyűltek. Szüleim biztatására a csokrot az egyik katona felé nyújtottam. A nyeregbe emelt, erő-12