Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Tizenhetedik levél: A gyökerek
Kedves Anna! Ha van hűség, akkor talán a gyökereinkhez vezet vissza. Mint egy hosszú, véget nem érő behavazott út, amelyet belep a hó és egy idő elteltével láthatatlanná válik. Nézegetem a családi albumunkat, amelyben számos régi fénykép található. Dédapám parasztpolgár öltözékben, divatos mellényben, csokomyakkendővel ül egy megterített abroszos asztal mellett, borozgat a sógorával. Mellette áll öregapám még fiatalon, talán húsz éves, vagy azon túl lehetett, majd dédanyám sötétebb ruhában, fekete szemei boldogan csillognak. Állítólag boldog házaspár voltak, nagyon szerették egymást még idős korukban is. Néha velük aludtam a kisszobában, ahol rettenetes forróság volt, mert erősen melegített a kályha. Melegség volt a környezetükben, és beszélgettek. Mindig megbeszélték a közös dolgaikat. Kedves emberek voltak. Magyarok. Rájuk nem vonatkozott az a mondás, hogyha nem tanulsz meg szlovénul, akkor csak paraszt maradhatsz. Ok szerettek parasztok lenni, ők parasztoknak születtek. Akkoriban mindenki paraszt volt a faluban, és állattartással, földműveléssel foglalkoztak. A Szürke Papa, ahogy hívtam, állandóan dolgozott, nemcsak a mezőn, hanem a műhelyében is. Mindent összegyűjtött, amit csak talált a dűlőutakon, vagy ahol járt, s hazavitte, elrakta a műhelyében, majd később valamire felhasználta még. Mesterember volt, bognárkodott is. Iskolák nélkül is hasznos munkákban mélyedt el, lehetséges, hogy ő is az apjától tanulta. Magas ember volt, testes és bajuszos, olyan igazi zalai magyar ember. Imádta a zalai rokonokat is, odaátról Szijártóházáról, Jósecről, Bödeházáról, de eljárt akár Zalaegerszegre is vásárra. Amikor Zalaegerszegre ment, felkereste a rokonait, hiszen tartotta velük a kapcsolatot. Sokszor gondolok rá, ha a muravidéki magyarságról van szó, főleg azokról, akik Trianon előtt születtek, amikor a Muravidék még Magyarország része volt. Őt olyan embernek látom, aki sem elköltözni nem akart erről a vidékről a jobb megélhetés kedvéért, de megváltozni sem akart. Nem kellett kimozdulnia a kis falujából, Göntérházáról, nem tanult meg vendül, muravidéki szlovén nyelvjárásban. Szeret117
