Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizenhetedik levél: A gyökerek

te a feleségét és élte az életét. Szerelmes volt a göntérházi termőföldbe. Boldog embernek ismertem meg, érzékeny volt, szerette az unokáit, általában a gyerekeket. Munka közben halt meg, hirtelen, amikor kaszálta az árokpartot a házunk előtt. 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, amely területe több mint kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarorszá­got. Mit gondolhatott erről dédapám? Hogyan élte meg? Nem tudom, de öregapám emlegette, hogy sokáig nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet. Sejtette, hogy valami egész összetört, s ebből nem lesz többé egy egész. A történelmi tényekről sem tudhatott sokkal többet. Lehet, hogy nem tud­ta, hogy a gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegá­ció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etni­kai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba - mindhiába. A magyar kül­döttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglege­sítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak. A konfe­rencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hoz­ni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antant­nak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítá­sát. És mit kapott a két súlytalan politikus ezekért az aláírá­sokért? Talán nagy nyugdíjat, biztos öregkort. Ki tudja, va­lamit azért mégis kaphattak. Dédapám pedig ottmaradt a zalai-muravidéki határsávban, egyre árvább helyzetbe ke­rült. 1919-ben mégis megszületett az öregapám. így gyer­mekáldásban részesült a családja, s végül is boldoggá tehet­te az a tény, hogy fia született, lesz kinek átadni a birtokot és a gazdálkodást. Bizakodott. Arra sem gondolt talán, hogy dédunokái közül csak én leszek kilencven év elteltével újra 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom