Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Huszonkettedik levél: Ha Lendvára gondolok
Az egyén ki van szolgáltatva az Isten nélküli világ törvényeinek. De az olyan világ törvényeinek is, ahol az Isten jelen van. Hogyan szeressem az embert?" Mindezek megjelentek motívumként a festményein is, az Apokalipszis lovasai című festménye kifejezetten a balkáni háború borzalmairól szól, amely Horvátországot is sújtotta. Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképe mély hatást gyakorolt rá ifjú korában, amikor Budapesten meglátogatta nagybátyját egy alkalommal. A magyar történelem megismerését és realista látásmódját alakította ki benne a körkép látványa. A művészre hatott Ady pesszimizmusa, hiszen magáénak vallotta Ady poézisát: „A/jo/ mások élnek, szeretnek, én eljöttem ide betegnek, csókot temetni, álmot dobni, nyugodt partokon nem nyugodni.” Mint művészre rá is jellemző volt a túlérzékenység, a melankólia, de alapvetően humanista beállítottságú festőművészt tisztelhettünk benne: „Minden ember többet érdemelne.” - mondta egy alkalommal. Majd folytatta: „Nietzsche azt hiszi, hogy csak az erősöknek van joguk élni. Téved.” Odafigyelt az emberek közti különbségekre, általában az emberi elesettségre, problémákra. A művészt csábítják már az 50-es évek közepétől a puszta térségek - amelyek valamilyen képzeletbeli holdfénnyel vannak megvilágítva, egy kissé mélabúval, rideg tónusú színezéssel -, amelyek átszürődnek a festő mindennapi érzékenységén. A 60-as években kialakul a metafizikája, a de cirico-i mélysége, a szigorú, ésszerű rosta, hogy mit kell kiemelni szerkezeti benyomásként a képen. Kialakulnak a jelképes rétegei is - ezek alakítják a stílusát, főleg a síkgeometriai elemek, amelyek egyszerre hatottak: kubista és konstruktivista művész volt egy időben. Világnézetére hatott az irodalom, elmélyedt a pszichológiában, pszichiátriában és a bölcselkedésben, előszeretettel hivatkozott olyan szerzőkre, mint Villon, Poe, Rilke vagy Sartre. A művész azt vallotta a csendéleteiről, hogy: „Azért szeretem a csendéletet, mert nincsen tömörítve nézetekkel és eszmékkel. Csak a vizuális tárgy szépségét tárja elénk. Néha nagyon szeretek benne megpihenni.” De mindezt ki lehetne 161
