Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

a környéken van, az mind ott volt a franciáktól, az olaszoktól fogva a bolgárokig, a románokig.

Már előbb el szerettem volna mondani, hogy nálunk 1943-44- ben az emberek már titokban hallgatták a magyar nyelvű angol adásokat. A londoni rádióban már szó volt arról, hogy vissza fog állni a háború után azon a területen ismét Jugoszlávia. Szó esett arról is, milyen lesz a társadalmi rendszer, tehát úgy éreztük, hogy nekünk oda vissza kell kerülnünk. Minket már Berlinben különválasztottak, és egy különvonattal elszállítottak, mert egész családokat internáltak a németek Jugoszláviából, nem is annyira horvátok, inkább szerbek és boszniaiak voltak. Tehát elvittek különvonattal Potsdamba, és Potsdamban kezdődött a rendes vizsgálat. Ott mindenkit kikérdeztek, hogyan került Németországba, a fiatalokon megnézték, nincs-e valami SS- jelvény, nálunk egynek se volt. A kivizsgálás vagy 12 napig tartott, június 1-én újabb különvonat indult Belgrádba, és ezzel indultunk mi haza.

Érdekes, hogy milyen volt az az út. A vasutakat a németek mind tönkretették, a síneket teljesen újra kellett rakni. Csodálkoztunk, hát hogy létezik az, hogy minket Krakkó felé visznek le a Szovjetunió felé, amikor velünk már a partizán misszió kísérőként ott volt. Ők tartottak az oroszokkal együtt vizsgálatot, úgyhogy minket aztán nem is az oroszok hoztak, hanem már a jugoszláv partizán hadsereg katonái. Utána a szlovákiai részen utaztunk Besztercebányán keresztül Budapest felé. Akkor Potsdamtól Kanizsáig - közben megmondom, hogy miért Kanizsáig - újabb 12 napig tartott ez is a szétrombolt vasutakon. Mondtam Vácott a többieknek: itt van Budapest mindjárt, miért menjünk mi el Újvidékre, illetve Belgrádba, amikor háromszor olyan hosszú onnan haza, szálljunk le, aztán irány Siófok, Nagykanizsa felé. Egyesek aggodalmaskodtok, hogy hát nem lesz jó, baj lesz. Akinek nem tetszik, az maradjon fönn, mi négyen, illetve öten leszálltunk. Akkor voltam legelőször Budapesten - csak hallottam róla korábban -, és méghozzá a Keleti pályaudvaron.

56