Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

nyilas párt, nagy vezérek, így is, úgy is mindennek vége van, engem ti már ide beszervezni nem fogtok. Szépen kisurrantam, elmentem és nem csatlakoztam.

Az ottlétük elég rövid ideig tartott, mert az érkezésük után röviddel, 1944 novemberében már megvolt az első ún. nagyobb mozgósítás, ami már nem ment névre szóló behívókkal, hanem falragaszon kihirdették, hogy akik itt laknak, és ebbe és ebbe a korosztályba tartoznak, azok mind kötelesek ekkor és ekkor bevonulni katonai szolgálatra. A novemberi mozgósítás vissza lett vonva, talán, mert időlegesen a németek az oroszokat megállították, és úgy látszik, nem volt annyira sürgős a dolog, úgyhogy nem kellett elmennünk. Csak 1945 elején került erre sor. Akkor pedig szigorú statáriumi eljárások alapján. A mi családunkból el kellett mennie az apámnak, mert ő is beleesett, a bátyámnak, nekem, az öcsémnek és a másik öcsémnek. Ötünknek. Apám azt mondta, hogy ő valahogyan kimenti magát, mert még három kisebb gyerek volt otthon. A legfiatalabb öcsémtől még három kisebb akadt. A bátyámnak szintén volt reménye: a betegsége miatt. Nagyot hallott, ő is otthon maradt. A legfiatalabb olyan gyenge gyerek volt, 16 éves, őt sem vihetik el, marad kettő: én és az öcsém. Te már jártál világot - mondta az apám -, tudom, nagy ördög vagy, te valahogy csak kivágod magadat, de mi lesz az öcséddel? Mi lesz Lajcsival? Hát, mondom, mi lesz vele, ha ő énvelem kitart, akkor megpróbáljuk magunkat ketten kivágni.

Na, elmentünk, el kellett menni. Lendván székelt a sorozóbizottság, benne egy katonai orvos is, meg egy polgári orvos. A polgári orvos, aki lendvai illetőségű volt, gyorsan az apámra azt mondta, családfenntartó, a bátyám beteg, az öcsém gyenge. Ti ketten viszont mehettek. Hát más választásunk nem lehetett: indulás a lendvai vasútállomásra. Azt sem tudtuk, hogy hova megyünk. Azok az ún. gyorsan sütött nyilas nemzetőrök vettek a kezükbe bennünket, és aztán irány az ismeretlenbe. Nagy hó esett azon a télen. Este későn indultunk. Zalalövőtől Zalaegerszeg felé mélyedésben megy a vonat, olyan hó esett, a szerel-48