Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

vény nem bírta áttörni. A vonat megállt. Nem voltam arra kíváncsi, merre megyünk, gondoltam, majd odaérünk, s akkor meglátjuk. Akik először hagyták el a szülői meleg otthont, különösen a jobb módú családból származó gyerekek, már első nap elkeseredtek. Én meg kicsit - megmondom őszintén - nevettem is, hogy nektek se árt egy kis tanítás, hogy lássátok meg, hogy mit is jelent az 1941-es fölszabadulás.

Odaértünk Körmendre, ahol kiraktak bennünket. Körmend, azt hiszem ismert dolog, hogy olyan központ volt, ahol igen sok menekült lakott, különösen a Romániából visszavonuló különböző tisztviselők, jó része sváb és magyar katonatiszt családok. Mivel minden helyiség tele lett, minket a kaszárnyába vezényeltek. Egy 6x6 méteres szobában vagy hetvenen lehettünk, úgyhogy annyian voltunk, hogy egymáson keresztül-kasul feküdtünk. Meg kell mondanom, én katonai uniformist soha életemben nem viseltem, habár katonai bevonulás volt ez, a sok népet már nem is lehetett, lehetetlen is lett volna katonai ruhába öltöztetni. A behívottak egy része havat takarított a Körmend-Graz felé vezető úton, engemet és néhányunkat pedig beosztottak lövészárkokat ásni a Rába partjára, illetve a Rábán túlra, a Balaton felé. Arra olyan ingoványos a terület, hogy alighogy leástunk 50-60 centire, már olyan víz jött, hogy ott nem lehetett dolgozni. Ennek ellenére azt követelték, hogy egy méter mély lövészárkot ássunk... Úgyhogy úgy ástuk, hogy a lépcsőn álltunk és a vízből szedtük ki a földet.

Pár napi munka után gondoltam magamban: én ezt többé nem fogom csinálni, még akkor se, hogyha holnapután hadbíróság elé állítanak. Semmilyen nyilvántartást nem vezettek rólunk, aki akart, mind elszökhetett haza. Miért mondom ezt? Nemcsak mi magyarok kerültünk oda, hanem a muravidéki szlovén fiatalok is. Akik odakerültek, azok a háború után mind „nagy harcosok" lettek, mert hát úgy állítják be, hogy ők erőszakkal voltak internálva. Pedig az nem igaz. Épp úgy mentek el, mint én. A mi falunkból sokan hazaszöktek, és egyet se kerestek. Én is elindul-49