Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

ember voltam. Gondoltam magamban, hogy se Krisztus, se pap, se püspök, én ezelőtt miért vegyem le a kalapomat. Nálunk azt szokták mondani: csak amikor a faluvégi kereszt mellett mész el, akkor kell kalapot emelni, más előtt nem illik levenni. Meg a templomban, meg ha valami állami hivatalba mész.

így azután nem vettem le se a kalapomat, se ne keltem föl. Rám is kiabált: mit gondolsz, mit lustálkodsz? Miért nem süvegelem meg és nem adom meg a tiszteletet? Azt mondtam neki: nálunk csak a tisztelendő úr előtt, meg az oltár előtt szokták levenni a kalapot, maga előtt nem tartom szükségesnek, meg nem vagyok én katona se - nem katonaruhában voltam -, hogy köteles vagyok levenni. Ezzel aztán meggyújtottam rajta az inget. Kezdett kiabálni, hogy munkakerülő, nem tudom micsoda, dolgozz, dolgozz. Hát mondom, de hogyan dolgozzak, nincsenek meg a feltételek. Mi az a föltétel? Az, hogy dolgozhassak. Aztán kezdtem neki magyarázni, nézze meg, az első kaszás most kezdett, annak jó messze le kell mennie, amikor a mieink sorra kerülnek, mert nemcsak én nem kezdhetek, a többi se. Kifiguráztam nagyon csúnyán, a munkásság egy része csak lefelé nézett, mosolygott meg nevetett, a másik része meg azt nézte, most mi lesz ebből. Amikor látta, hogy én kifigurázom, akkor megkérdezte Pista bácsit, hát ez meg ki? Ő azt mondja, hogy már ismerheti, már egyszer találkoztunk előbb is. Akkor mindjárt kapcsolt. Valamit még mondott, összeszedte magát és ezzel elment.

Az esetet megmondta a csendőröknek. A csendőrök rendszerint minden héten egyszer-kétszer megjelentek, azok miatt, akik nem írták alá a szerződést önkéntesen. Miközöttünk már voltak olyan emberek is, akik Budapestről kerültek oda, mert ott a gyárak bizonyos része már nem üzemelhetett, és a munkássággal valamit kellett tenni, nálunk pedig nem volt elég munkás. Ezekben az emberekben, mondhatom azt, hogy már jobban benne voltak a forradalmi érzések, az akarat, mint azokban az egyszerű, ún. summás munkásokban, akik a falukból vetődtek össze. Közöttük már néha-néha lehetett hallani azt, hogy hát - mind az

39