Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Látszólag nem történt semmi
tanítani a leendő unokáit, mindez a sok egyéb kellemetlenség mellett csak még nagyobb keserűséggel és szomorúsággal töltötte el. Volt is sok sírás és kesergés emiatt a háznál! Az ügyből - ki tudja, miért? - mégsem lett tartós kapcsolat. Lajos levelei egyre ritkábban érkeztek, majd teljesen megszűntek. A fasizmus romboló szelének fuvallata érződött ekkor már mindenütt. Az embereket az első döbbenet után kételyekkel, bizalmatlansággal és félelemmel töltötte el. Nem is igen tudták, mitévők legyenek, jobban mondva nem volt idő sokat spekulálgatni a dolgokon, történteken. Bükvics Lajos, kovács lévén, egy korenicai fegyvergyárba került, ahol fegyvert gyártottak a partizánoknak. Ennyi év elteltével és minden bizonyíték, illetve adat nélkül csak feltételezni lehet, miért választott így. A tudatos hazaszeretet felmerülése ebben az esetben túl egyszerűnek, de még inkább valószínűtlennek tűnik. A „testvériségről” és különböző „egységes” ügyekről sem lehetett akkor beszélni. Inkább vállalkozó, kíváncsi szelleme, az igazságtalanságot, az elnyomást, a terrort megvető, és az emberi méltóságot és szabadságot leigázó hatalom iránti gyűlölete kerekedett felül. Bizonyára tudatában volt a veszélynek, amely munkája közben fenyegette, és - ki tudja? - talán tudatosan és kissé elszántan választotta ezt. Egyfajta kihívásnak vette, ugyanakkor bátran és talán izgatottan nézett szembe mindezzel. Ki tudja, milyen képet látott maga előtt hozzátartozóin, szülőfaluján kívül...? Korenicán ismerkedett meg és kötött meghitt barátságot egy zágrábi fiatalemberrel, akit Marinčič Milánnak hívtak. Együtt dolgoztak a fegyvergyárban, szabadidejükben pedig hosszú beszélgetéseket folytattak a szabadságról, családjaikról, terveikről, a jövőről... 62
