Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Galamb a léggömbön
Galamb a léggömbön A galambok csodálkozva szemlélték a kihalt, szürke tájat. Egy árva lélek sem volt látható, csak a levegőben érződött a torkot kaparó füst szaga. Enyhén bűzlött a környék, mintha dög bomlana valahol a közelben, vagy tyúkokat perzseltek volna nemrég. A természet akkor még nyugodt, békés időt szeretett volna ugyan kínálni, de egy szürke galamb nagy szárnycsattogásokkal már elhagyta a rideg, kietlen vidéket. A járdán járókelők siettek különböző irányba. Félelem, bizonytalanság vagy rettegés lapult a tekintetükben? Váratlanul egy furcsa csoport bukkant fel nagy feltűnést keltve. Az emberek valahogy tisztelettudóan, talán egy babonás hiedelemre gondolva tértek ki előlük: állapotos nők közeledtek, lassan, óvatosan lépdelve a járdaszélen. Járásuk kissé nehézkes volt, hiszen súlyos, léggömbszerűen kerek hasuk csaknem felemelte őket, lassúvá és lomhává tette lépteiket. Úgy érezték, mintha egy erős, vastag kéz fölfelé húzná őket, minduntalan fel akartak emelkedni, és egy-egy újabb lépés után csak nehezen tudták lábukkal újra érinteni a talajt, ezért szinte olyan látványt keltettek, mintha lebegnének. Ez a nehézkes mozgás minden gondolatukat lefoglalta. Semmi másra sem tudtak figyelni, csak erre az egyetlen műveletre, minden erejükkel ide összpontosítottak. Néhány nagytestű férfi lépdelt óvatosan utánuk. Ormótlanul nagy fejük volt és dülledt szemük. Zavartan, szinte szégyenkezve tekintgettek körül, néha makogtak valami érthetetlent maguk elé, és türelmes, békés léptekkel mentek a terhes nők után, 9
