Maczó János: Varga József 80 éves (Dunaharaszti, 2010)
Varga József 80 éves
Este azután sor került a kötetlen, „fehér-asztal" melletti ismerkedésre. András itt mutatta be nekünk Varga Józsefet és Szúnyogh Sándort. Elmondta, hogy velük osztozunk meg az éjszakai pihenésben, mi négyen leszünk egy szobában. *** Nem nagyon szeretem a fehér-asztalos rendezvényeket. Ennek története van, hogy miért. Régebben történt, hogy munkahelyemen a szokásos több napos konferenciát tartották. Ilyenkor mindig más és más áramszolgáltató volt a házigazda. Ezt éppen a debreceniek rendezték, Nyíregyházán. Ilyenkor a vendéglátók gondoskodtak arról, hogy az ország különböző helyeiről érkező kollégák ne csak műszaki problémáikat sorolják, hanem legyen „kötetlen" program is. Ekkor a szerencsi pincesor egyik pincéjét látogattuk meg, ami a kollégánk tulajdona volt. Néhány pohár borral kínált meg bennünket. Mivel akkor kapta egy közeli munkatársam az új négyütemű Wartburgját, s szerettem volna ezt vezetni, megegyeztünk, hogy nem iszom, mert hazafelé én vezethetem a kocsit, viszem a társaságot, így is történt. Már közel jártunk az éjfélhez, amikor Nyíregyházára visszaérkeztünk. Mivel másnap már mindenki visszaindulni készült a lakóhelyére, zártuk a több napos konferenciát, a társaság elhatározta, hogy rendelünk még egy „fehér-asztalra" való étket, s ennél búcsúzunk egymástól. Rendeltek hidegkonyhás ételeket, cukrászkészítményeket. Fáradt voltam, nem tartottam velük, felmentem a szobánkba azzal a szándékkal, hogy nyugovóra térjek. Már hajnalodott, amikor a társaság is lepihent. A szobatársaim is szállingóztak, hangosan igyekeztek lepihenni. Nem jött álom a szememre és a gyomrom is háborgott, gondoltam, iszom egy kevés kristályvizet. Nem volt a szobánkban, ezért magamra kaptam a fürdőköpenyemet és lementem az esti rendezvény helyszínére. Ott éppen a romokat takarította két asszony. Az asztalokon lévő ételek, hidegsültek, sütemények, hidegtálak, szendvicsek úgy néztek ki, mintha egy hadsereg ment volna keresztül rajtuk. Mindegyikbe bele volt turkálva, a cukrászsütemények össze voltak keveredve a többi étellel. Mintha csak azért kezdtek volna minden ételhez, süteményhez, hogy tönkretegyék, ehetetlenné váljanak. 39