Maczó János: Varga József 80 éves (Dunaharaszti, 2010)

Varga József 80 éves

Varga József 80 éves 1993-ban, a „Fonyódi Helikon" rendezvényre én is meghívást kaptam. A rendezők nevében Simon Ottó költő, a helyi gimnázium tanára fogadott bennünket. A főszervező Laczkó András volt, a meghívásomat Barcs Jánosnak köszönhettem. Ezen a rendezvé­nyen történt az a nevezetes affér, hogy Fodor András, a felszólalá­sok közepette, ingerült hangon, szólt rá Barcs Jánosra, amikor nem tudta kiejteni a PRZEMYSL nevet: „Előbb tanuld meg kiejteni, azután beszélj..." - szólt rá Barcsra annak előadása közben, hangosan. Barcs folytatta előadását, de látszott rajta, hogy nagyon meg lett sértve. Ez nem csoda, hiszen Fodor nevét mindig egyfajta dölyfös­­séggel említette, mert a neves költő állítólag elismerte - Barcs szerint - kiválóságát (szerinte a mentora és pártolja volt) s neki köszönhet­te, hogy a SOMOGY folyóirat is sok versét közölte. Felszólalása után én is elmondtam mondandómat, majd tovább pergett a program. Meghallgattuk Tornai Józsefet, az írószövetség akkori elnökét is,^ no és többek között Pál Jóskái, országgyűlési képviselőt, a PALÓCFÖLD folyóirat főszerkesztőjét is. Több felszóla­lóra már csak halványan emlékszem. A tanácskozás szünetében hármasban: Laczkó András, Barcs János, és jómagam a közeli sörözőbe mentünk, néhány pohár sört elfogyasztani.^ Mivel Andrást nem nagyon ismertem, hiszen először az 1992-es „írók Világtalálkozóján" találkoztunk, Keszthelyen, Barcs vitte a szót. Zokon vette Fodor ingerült közbeszólását, nagyon rosz­­szul esett neki. Nehezen tért napirendre az eset felett. Nyugtatgat­tuk, s Laczkó akkor mondta el nekünk, hogy a Somogy folyóiratnál is állandó problémája van Fodorral, hiszen Takáts Gyulájá\ folyton beleszólnak a szerkesztésbe. Elmondta, hogy időközben egy másik folyóirat szerkesztését is elvállalta, s ez a HÉVÍZ. Iszogattunk, beszélgettünk, szóba került egy s más. Délután azután folytatódott a tanácskozás. A jelenlévők sorra felszólaltak, szó került az irodalom sorskérdéseiről, írók, költők hely­zetéről, aktuális problémákról. Nem nagyon emlékszem már, hogy miről folyt az eszmecsere. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom