Maczó János: Varga József 80 éves (Dunaharaszti, 2010)
Köszöntő montázs Varga Józsefhez - 80. születésnapjára
veszem kölcsön: „költő hazudj, csak rajt ne fogjanak." Klasszikusan tanácsa - bárhogyan forgatjuk - félreérthetetlen; írjunk akár a tényekről, a valóságtól elrugaszkodva, az igazságot megkerülve, de a műben legyen annyi elhitető erő, hogy az olvasó elfogadja és azonosuljon azzal. Egyszerűbben: az olvasói „ítélőszék" elé léphet bárki, akár ferdítésekkel is, de azt úgy tegye, hogy meggyőző legyen. A másik megjegyzés: a nemrég elhagyott 20. században az olvasókat (és az írókat) annyiszor becsapták, hogy ember, azaz alkotó legyen a talpán, aki vállalkozik arra, hogy összekapcsolja a valóság és az igazság fogalmát. Varga kötetének egyetlen olyan darabja van, amelyik a múltról szól, A Lendva-hegyi betyár című. A legendákat és a hitelességet itt is ötvözi (miként A tendvai vár kapitánya című regényében). Különös történetsor ez, mert azt bizonyítja, hogy a Mura mentén még a betyárok is mások, mint a Bakonyban vagy az Alföldön. Az utóbbi területeken kétféle hagyomány rögzült a betyárokról; az egyik szerint csak a gazdagokat bántották, a másik szerint segítették a szegényeket. Vratár Jóska a Lendva-hegy környékén mindenkit megkopasztott. Öt cselekedetét dolgozta fel az író, ezek azt jelzik, a betyár rabolt (inkább lopott) élelmet, bort, apró jószágokat, lábas jószágot és pénzt. Az ötlet és a virtus a kivitelezésben volt, de arról az író csak az ötödik epizódban árult el valamit. A történet csattanója, pedig (valószínűleg) az, hogy azon a rabláson rajtavesztett a betyár. Ez a fajta megoldás, hogy a bűnt szükségszerűen követi a bűnhődés; a Varga számára meghatározó népi gondolkodásmódból is következik. Ne feledjük, amennyiben egy magyar népmese hőse rossz úton járt, akkor a történet végére vagy irányt változtatott, vagy elnyerte megérdemelt büntetését. Valahogyan így zárulnak Varga József elbeszélései is, hiszen az események, a dolgok legtöbb írásában jóra, jobbra fordulnak. Olvassuk, hogy az ötödik rablás után a Lendva-hegyi betyárt elfogják a csendőrök, s azt is, hogy Zsugori Vendel a természetjárás után Saulusból Paulus lesz. A szépirodalomban hihető (a valóság számtalan ellenpéldája után is), hogy sok minden a jobbik irányba fordul. Az összefogás szép példája mellé odatehető lenne történetsor arról, 28