Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

művész az edény legfeszítettebb részére festett mintát, játékos arabeszk formájában. Itt is, ahogy színes fametszeteinél megszokhattuk tőle, a távol-keleti mesterek nyomdokain haladt, beépítve őket saját művészetébe, sajátos szín- és motívumvilággal ruházva fel őket.

Ezeknek a módszereknek a méret, illetve formátumváltogatáson túl, szigorúan a „rész-egész” fentebb elmondott formai- aránybe 11 követelményei szerint a mini-grafikától a képeslap-grafikáig, valamint a több részből összeálló óriás-grafikáig bezárólag vezetett volna a „fejlődési” íve. Ez azonban, a művész 1997-ben bekövetkezett halála miatt, csak részben valósulhatott meg. A dúcok „kerámiásított” változatainak kimunkálása is nagyon kezdetleges szinten valósult meg. Gálics az emlegetett interjúban maga is tanácstalan volt, hogyan is lehetne ezeket a kétdimenziós felületeket háromdimenzióssá tenni. Egy bizonyos: a Gálics alaptermészetéhez tartozó művészi alázat és türelem, valamint természetszeretet ezeken a kérdéseken is túlsegítette volna, ahogy Tari István költő a lepkegyűjtőről megállapította: „Aki lepkét gyűjt és preparál, aki lepkeszárnyakban gyönyörködik és lepkeszárnyakat vasal, annak határtalan türelme van, az érzékenységénél fogva kimondhatatlanul szereti a természetet, az életet...”. S már-már ontológiai távlatokba helyezve a gyűjtési szenvedélyt és a grafikusi-festői tevékenységet: „mert a lepkék szárnyán minden szín a helyén van..., mindegyik szín az életet szolgálja. A fennmaradást!”. Ahogy Alsólendva Csillag-a (visszafelé olvasva: Gallits), Gálics István is hűséges szolgálójavolt a kibocsátó kis közösségnek, öregbítve Zala György városának nevét, amelyhez haláláig hűséges maradt, a távoli Japánig (Wakayama-Tokyo-Kanagawa), ahol a hazai grafikai Grand Prix-k mellett a legtöbb kitüntető elismerést kapta.

209