Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések
Minden időből kizuhantan... (In memóriám Pék Pál) I. Amikor először hallottam a neved, azt hittem vicc, amolyan muravidéki élcelődés, pékpalis. Első találkozásunk sem volt nagy magyar-magyar összeborulás. De meglátásod, melyet az első Összhang antológia megjelenése alkalmával tettél: szabad-e így, szinte „nyelvtelen” állapotban kezdeni, a nyelvi fűszerszámok mellőzésével írni - később termékenyítőleg hatott. Elkezdtem igazán ÍRNI. A kezdeti ellenszenv később oldódni látszott. Ma már tudom, főleg aranykeretes szemüveged késztettet viszolygásra, az „úri” költői attitűd elválaszthatatlan kellékét idézte fel bennem. Pedig akkor már túl voltál a „vidékiség”, a „kanizsaiság” hátrányos megkülönböztetésén, amolyan vidéki Pilinszkyként emlegettek irodalmi körökben. Fő művedet, a Pannon Tükröt azonban a késői években alkottad meg. Ebben mi, muravidékiek is helyet kaptunk, bár sohasem anynyit, amit műveinkkel kiérdemeltünk (volna). Kies hazánkban, a verssel megvert/megáldott Zalában te jelentetted a költőt. Emlékszem, nem kevés keserűséggel hangodban mondtad Kanizsa város kitüntetésének átvételekor, amelyet mindketten megkaptunk, hogy ennek a megyének az alkotóit „országos” szinten elfelejtik, ritkán talál el valakit valamely kitüntetés, ezért külön örömmel nyugtáztad a Magyar Művészetért Díjamat. Meg 197
