Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

kell ezt ünnepelni, rajongtál még a díjkiosztás előtt, aztán mire vége lett a ceremóniának, nagyon elfáradtál, így az „utolsó” koccintást, közös vacsorát is lemondtad...

Kedves Pali, nyugdíjazásod óta egyfolytában betegeskedtél, ezért az amúgy is gyér találkozásaink még gyérebbek lettek, remélem, megbocsátod ezt nekem. Oly sokszor megbeszélt pincelátogatásod is elmaradt a Lendva-hegyen. Nyugodj békében! Irodalmi példádat mi, muravidékiek is szívesen felvállaljuk, tudván, szavunkra-hangunkra csekély számú irodalombarát figyel. De már vannak felcsillanások, s ez erőt, bátorságot ad a folytatáshoz.

II.

Életműved azonban így is egész, azt is mondhatnánk, egyenletes vonalú, amint elkezdted, úgy végezted.

Mert megtanultad jól: „Zokszót sem, ha élni akarsz”. S az „elrontatlan” forradalom is „útvesztő lett”, már senkit sem „gyújt”. Az Összhangban, mely „egy újfajta irodalmi akció első lépése volt”, a szabadság mámorában joggal érezhettétek: „mintha láthatatlan kezek felszedték volna a szellemi határkarókat”, csak kevés szó esett a további együttműködésről, a muravidéki magyar irodalmi sziget pedig nemigen foglalkoztatott akkor még senkit. Inkább magunkkal foglalkoztunk. Kis ars poeticádban neked is volt néhány bánatos szavad: „a köznapok tüzét-fagyát, fölkavart szennyét, kicsinyességét egyre nehezebben viselem” - írtad. Nagy sértésnek számítottak ezek a szavak akkortájt. Tudtad-e? S a folytatás is („Negyven év omladéka fullaszt talán?”). De a befejező mondatban már az a felelősséggel megáldott/megvert, a közössé-198