Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések
elleni tiltakozás jelképeivé váltak - nem hiányozhatnak ma már egyetlen konkrét költészeti antológiából sem. Péntek Imre mutatott rá a pannon táj költőjének sajátos ars poeticái elemére, az iróniára: Szúnyogh Sándor verseit megérinti az a nyelvkritikai szemlélet is, amely a szó és a jelentés összefüggései iránti bizalmatlanság közt keresi a költészet érvényességének a jelentőségét. Tipográfiai játékaival a tartalmi kérdésekre is ad választ”. A nagy tett című versben szándékos leépítés - mai divatos szóval élve destrukció - történik a költői szövegben. A „nagy tett”, illetve annak elmaradása ezáltal válik a megvalósítandó szándék sokszoros fonákjává. A szenvedélyes igazságkeresőknek pedig egyik versében a képmutatás ellenszereként az őszinteséget jelölte meg: „Az igazságkeresés / útvesztőin / csak az őszinteség / győzhet.” (Az igazságért). Göncz László mutatott rá utolsó versei meghatározó kisebbség-, illetve magyarságélményére. Szúnyogh első kritikusai (Palkó István, Kocsis Gyula „maribori” lektorok) utalásszerű megjegyzést tettek ugyan a költészet általi nyelvőrző/újító szándékra, de a szülőföldversek és a lokálpatriotizmus mögött nem észlelték a burkoltan megjelenő magyarságtudatot. (Nem is volt ez annyira „népszerű” és kívánatos dolog akkortájt, sőt ma sem.) A Nemzetiségi sorsban és későbbi párjában, a Rendületlenülben azonban már a címek is jelzik ennek kinyilvánítási szándékát. A magyarság „zivataros századai” téma nála leegyszerűsödött: a lokális történelem mellett a kisebbségi létezés és a jelenkor eseményeinek fonákságait, az Európába „csosztatást”, a „magyar átok” gyűjtőnévvel illetett történelmi bűnök miatti elkeseredését fogta össze (Nemzetiségi sors). A másik vers, a Vörösmarty „szózatából” kiemelt „rendületlenül” határozószóról elkeresztelt, azonban másfajta töltést kapott. A hat 193
