Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések
Az értékvesztett állapot megszüntetését a költészet igazságával vélte elérni, ezért kérte, szinte könyörögve: „A vers agyagtábláit öszsze ne törjétek!” Fogódzói azonban alig akadtak, hiszen a humánum eltűnőben van, az ősi, természetes életmód iránti tisztelet kihalófélben. A Hívogató ban már-már az atomháborút átélt, a természettel kompromisszumra képtelen ember groteszk képét festette, ám intelme a megváltozott életkörülmények közt hánykolódó „atomembernek” alternatívát is felkínál: „ Gyere ki a barlangból atomember Dobd el kicsorbult kőfejszéd! Játsszál a kavicsokkal csinálj mozaikot, keresd a római utat...” Máskor a fejlődésben megrekedt emberiség érdekében, a világ újrateremtésében az ősök és elődök biztatására hallgatva, a „vidék atomkori Botondjának” szerepét is hajlandó volt felvállalni, akit az „önző szülőföld” magához ránt, s bátorít, hogy „állja a sarat”. Péntek Imre pályatárs így írt ezekről a versekről: „A civilizációs ártalmak elutasítása, a humánus értékek melletti kiállás mindenképpen költői »agitáció« egy tisztességesebb, romlatlanabb világ mellett”. 188
