Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
önzetlenség. Még fényre sincs szüksége, mert a fehér-maga a fény. Sugároz, visszasugároz.” (Művészet, 1976. 3. 2.) A gondolati-érzelmi rokonság a versben történelmet, művészemléket idéz. A fehér metaforikus tartalmaiban nyeri el teljes színértékét, amely egyaránt kötődik személyhez, tárgyhoz, természethez. „A fehér a színek színe, minden más szín benne foglaltatik. Az én fehérem — vallja a festő Tóth - a humánum, a szintézis és az aktivitás eredménye, egyben szimbóluma.” (Idézi Bánszky Pál Vázlat egy életrajzhoz c. tanulmányában, Művészet, 1976. 3. 10.) Pintér Lajos is szintézist keres - szóval. Színjeleivel meg is tudja teremteni úgy, hogy Tóth Menyhért stílusával, alkotói eszközeivel azonosul. A fehérrel úgy festi meg versét, hogy azzal a miskei művész „fehér korszakát”, a béke utáni vágyat tudja kifejezni. Pintér tudatosan vállalja a tóthmenyhérti eszmei-erkölcsi rokonságot. Versének alaptónusát is e morális tartás adja meg. A Gea-festmény - amely a Kecskeméti Galériában látható - ihlette versben tizenhatszor használja a fehéret, mégis árnyalataiban mindig más és más színhatást kelt, mert a fehér hómezőn a fehér virág vagy ing másféle fehérnek látszikérződik, mint az a valós fehérségében. Pintér ezzel is meggyőzően bizonyítja, hogy egyetlen szín is elegendő ahhoz, hogy kis remekmű szülessen. Hatalmas allegóriában nyer kifejezést a tisztaság, a doni pokoljárás, az újbóli születés, amelyben a fehér szín a versképkaraktert még hangsúlyosabbá tevő és egyben költői kifejezőeszköz is. A fehér megtelíti a képet, fontos stíluselemmé válik. De mily gazdag színszegénység ez! Ahol a világ, a történelem, az emlékek keltette érzelmek adják meg az Élet szintézisét. így aztán Pintér-Tóth tárgyai egyszerre merülnek el a havazásban, a tisztaságot jelképező fehérségben. Fehér virágként vállalja költői képben a túlélést, vállalja ezt a magatartást, de vállalja az önmagával való szembenézést is. Szó sincs Pintér versében egyszínűségről. Fehérsége érzelmeket kelt, gondolatokat ébreszt. Pintér a Tóthmenyhért-fehér hómezők c. verssel is bizonyítja, csakúgy, mint későbbi köteteiben, hogy „írj verset, bizonyítsd be, hogy élsz! / írj, mert átmegy rajtad, megtipor az átmeneti kor” - (Didergő ünnep). Ahogy Tóthnak a festés, úgy Pintérnek az írás a létszükséglet. De az sem véletlen, hogy épp a nyolcvanas évekre jellemző ez a „színtelen” vers. Miért is? Ahogy Pintér fogalmaz, egyértelműsödik, mert „sok a karám, a rom... kevés a rím.” Összetett színnevei között csak alárendelő összetételű van. Csak egy színnévben jelöl külön színt az előtag is és az utótag is. „Ez is aranysárga rög / Csodás kötéssel megkötöz.” (.Rimbaud Ábellel beszélget) Gyakoribb az olyan összetétel, ahol az előtag a színjelölő: „Kukoricacsontváz, pergő / aranyszemét, aranyszemek.” (Az ősz anatómiája), vagy: „Nem volt már jobb jegy /-koranyár, aranyderű,/aranybogár a légben.” (Egy boldog nap szomorú leírása), ahol a színnév a nyári nap ragyogását adja vissza, ahogy másutt is: „Ragyog a koranyári napban / a Rézkakas cégére, csőre.” (u.o.) A gyermeki öröm, a játékosság érződik Sz. L. monogram a képen c. versében is: .Európai rézpengő, megpördül: fej vagy írás, fej vagy / írás- / vonat elé a sínre hull.” A következőkben a zöld-, a fehér-, a kék-, az arany-előtagú összetételeket idézzük. „Festi a festő a zsákvászonra: / jöttöd rajza a zöldbarack, szilvagömb, / lenni parancsol pördülő szoknya.” (Agyunk fölötti kép II.); „Nézek a múltra, kristályüvegre - / hol csizmanadrág, csizma világol, / s fehéring ellen csúfság-díszszemle.” (u.o.); vagy: „Föltámad nagyapánk parázs emléke / rézkővel aki permetez, köhög / adózik s aranypénzt köp, röhög / a királydinnyés trónus felé.” (Kinek hajában csillagok) Az összetett színneveket raggal, jellel is ellátja: „Ne kérdezd, leltem-e aranyat, / már könnyeim az aranyrögök. / Ha köhögök, nyálam is formál aranyrögöt.” (Rimbaud Ábellel beszélget) 66
