Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)

1996 / 48. szám

A következő példákban az utótag a színnév: „De a kő előtte ott marad, ott mered, / s fog-fehért vicsorít vadállatunk.” (Sziszüphosz-áttűnések); „Édeni fáról az almát hozod / - tálcán az áldozó fejet - / tálcán a holdforma pengét, s / megkaszált, szárnyatört fácánt, / tálcán a tengerkék kötényt: / arcot benne, hányszor megmostad?” (Karácsony); „Jégeső elé fejsze ezüstje / fejsze-ezüst is megbillen.” (C. hűséget esküszik)

Többször használja Pintér a -szín, a -színű utótagú összetételt is. „Jel meggyszín fedelű füzetre” (a címben is); „Zöldszín - léggömb eregető / veted szoknyád: szabott álmod.” (Ezerkettedik éjszaka)-, „de az öreg kertész mégis őrizte az alvó ágat / Csontváry-barnaszín ágat” (Szőlője, venyigéje); „Agyunk fölötti kép most dördül, rontván pici lapáttal / hóra, rontván fehérszín arcunk havára” (Agyunk fölötti kép); „Hószín szobában a vágy, pohár- / koccanás ha téveszti a dalost.” (A telephon-mobil kerekére)

A konkrét színneveken túl azokat a színárnyalatokat kifejező összetételeket idézzük most, ahol a fény és az árnyék színt ad az anyagnak, a környezetnek, amíg maga is színné nem válik. „Délről üzen a szerelem: utazás, kalandozás - / napfényes kontinens; postaládába dobott levél.” (Észak-déli szerelem) vagy: „Alkony-időn túl, távolban kacagó gyerekek.” (Városi ősz), vagy az éjszaka metaforája a Kinek hajában csillagok c. versben: „Nézi az ember az éjszakát, az örökös sötét határt - / s az egyszer-lesz hazát.” Másutt a mélységgel, a sötétséggel, a hidegséggel kelt színeket, s szinesztéziával hangulatot: „Az én akkor csendesül / - látod: két szó itt tárnamély”, majd később ugyanitt: „a mellre szívható világ / kinnrekedt hideg füstje száll.” (Herder úr epeíz pohara)

A lakótelepi bérházak sivár, egyhangú monotonsága jelenik meg színként Táncolok c. versében: „Nézi az ember a táncot, / lakótelepi betontáncot, / egymás elleni kősáncot - / honnan a költő kikémlel / látszik a szürke, a szürke, / iktatnak, itt lészen lakásod.”

Az Európai diákdal után jelent meg a Didergő ünnep (1984), a Kézjegy (1990), a Lépcsők az Istenhegyen (1994) és a legújabb, az Ezredfordulóponton c. kötete. Költői képei az utóbbi másfél évtizedben is megtartották színességüket, ha váltakozva is. Pl. a Didergő ünnepben 15 színjelet használ, ezt 86-szor említi különböző jelzős variációkban. Itt a domináns az arany (23) és a fehér (15), a kék (12). A Kézjegyben a „legszíntelenebb” Pintér. A színjelek száma itt mindössze 10, s alig 39-szer említi ezeket. A Lépcsők az Istenhegyen c. kötetben emelkedik színjelhasználata, 15 színnevet használ 58-szori említéssel. A legtöbbször a sárga tűnik fel itt (11). A legutolsó, legfrissebb kötetében aztán elemében van. (Igaz, e kötetben olvasható legtöbb verse is.) 18 színfajtát 150-szer említ. Legkedveltebb színneve a kilencvenes években a fekete (30), a zöld (28), a piros (17), a fehér (16), a sárga (15).

Szó sincs tehát elszürkülésről Pintér Lajos verseiben. Létszükséglet írnia. A vers igazolja őt, hogy él, hogy alkotó módon gondolkodik, felelősen a világról. Az sem véletlen, hogy „színtelensége” az 1984-es kötetében a legjellemzőbb, idéztük korábban már, amikor „sok a karám, a rom, a rím, kevés a rím.” Hiába ír a természet szépségeiről az „égi-földi tükörben arccal”, hiába szólítja apját, szeretett anyját, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes években már „több a didergő nyár”, az „alkonyati anafora”, az „istenhegyi ősz”; a színjeleket a metaforák váltják fel. „Elveszett aranyrúd a mindennapi / bankban a szó tetteink aranyalapja” - írja a Párbeszéd a hírszerző fával c. versben, kimondja, mert érzi, mert félti a világot, hogy „világunk ellenpontjai a szellem és erőszak, kúszva egymás felé nyomulnak.”

De visszatérve színneveihez, a Didergő ünnep legtöbbször említett színneve az arany (aranymetszés, aranypor, pisztráng, szegénység, omlás, aszúbor, szó, tett jelzős összetételekben, kapcsolatokban), s míg a kék a szemnek, az égnek, a köpenynek a jelzője, addig a fehér a holdnak, a májnak, a mésznek, a papírnak, a köpenynek, a személynek, a táblának, a krétának, a sziklának előtagja, illetve minőségjelzője.

67