Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
rászom, / négyszögű díszlet, göndöri díszed, / fekete, arany, éjfehér ráncom.” Színhalmozása különböző fogalmakat társít, szinesztéziában: zöld öröm, égszínkék szégyen, fekete képzet. „Zöld köröm az öröm, égszínkéken / szégyen; s ha rándul fekete pemzli, / az is csak fekete semmi képzet.” (Ágyunk fölötti kép) Pintérnek erőssége a képalkotás, ám a részletekben sohasem merül el; mozaikképeinek láttatóereje legalább olyan szuggesztív, mint az egész versé. A fénnyel, az árnyékkal oly bravúrosan játszik, hogy az olvasóban felkeltett/felidézett „emlékkép” ezáltal több színnel telítődik meg, hangsúlyosabb lesz, konnotatív jelentése gazdagodik. Amilyen bravúrokra képes a versmondatok építésében, ugyanolyan könnyedséggel fejez ki mondatnyi tartalmakat egy-egy színnevével. Színjelzői - szómondatok. „Napfény-idő árnyékgallya / jelentéktelenül barna. / Barnaszínű vagy seszínű.” (Szőlője, venyigéje) A különböző színek egymás mellé állításától sem riad vissza, ezzel eléri, hogy a kék veszít a ridegségéből, hidegségéből, s szinte áttetszővé válik, idomulva így a sárgához: „sárga, kék izomköteg: emberfa / karján meglódul, pihen.” (Emberfa karján) A költő színei erősek és élénkek - legtöbb versében, közülük is a leggazdagabb tartalommal, jelentéskörrel a piros bír. Pintérnél nemcsak a vér piros:,.Dicsérem most a véred pirosát.” (Negyedik, utolsó ének), hanem az életre kelő természet is az életvirág-metaforában: „De ember arca / fényesedik - titkot bolygatni, izgatni csontot, / csonttal aki merészel, ki homlok fölé zöldell / fúj / álmot, kitűz pólyára piros virágot; mindenki lássa!” (Tiltóidő) Nála a piros - az életet, a fiatalságot, a szerelmet, a szenvedélyt, a tüzet jelenti: „de lányok / vonulásában íme, egy kéz veti rólad piros / inged vigyázón.” (A haragot mondom versbe)-, ugyanez a lelkendező öröm, a szerelemittas vidám diákhangulat, a megtalált kedves jelképe is: „Piros szoknya dalollak most” (Diákdaí)-, vagy a játékosság és a fiatalság megidézője: „kerüljük meg a várost, kéménykedő kincstárost, / aj, haj, hallárom, / Ménes úti ménesben / pipacspiros ingekben!” (u. o.); vagy az ellobbanó szerelmet, ahol a színnévvel annak jelentéstartományát bővíti: „S, ha azt a másikat (emlékképet - / emlékeimben / felgyújtanám / mekkora lánggal égne? / Pörzsölt meggyfa. Tűz volt itt? / Reggelre a lányok / piros szoknyája bizony por s hamu.” (Kinek hajában csillagok), s ahol a szín indukálta kép komplex is, szimbolikus is. Egy másik versében - ugyancsak szép metaforában - a piros madár, a játékos szöcske, a löktető véráram kifejezője: „az ereim - országom fölötti ég: / köröznek ott a madarak. Kicsi / kis piros madarak.” (Rimbaud Ábellel beszélget)-, vagy: „Reped kétfelé, négyfelé pördül / a vér: szökőcske, piros szöcske:” (Terítő a Hungária asztalára), ahol nemcsak színnel, hanem a ritmussal és a rímmel is az életritmust fejezi ki. A szokatlan, meghökkentő, szürrealista színkezelés, mint pl. „Derű, tűzpiros pincédbe jutok-e?” (Észak-déli szerelem), nemcsak meghökkenti, hanem arra is kényszeríti az olvasót, hogy új módon, a költővel azonosulva nézze, lássa a világot. Ezzel a kitágított - színek idézte - jelentéssel megemeli a környezetet, a tárgyak, az élőlények köznapivá zsugorodott, kéregfelszínű jelentését, ahol a piros - mindig — metaforikus. Ha Pintér színneveinek nyelvtani formáját vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy többnyire egyszerű tőszók, s szófajukat tekintve - legtöbbször — melléknevek. Pl. „Barna léggömb eregető.” (Ezerkettedik éjszaka)-, vagy „rajzaiddal átléptem / héthatárokat, a józanságnak és könnyező részegnek / határát, zöld kertek és kocsmák határát.” (Rajzolj asztalt, házat) Másutt a sárga tűnik fel: „A vár ura / sárga lovon jár, sárga ruhában.” (Rimbaud Ábellel beszélget)-, vagy „benn sárga csibe csippel / ha láng kap konty alá” (Vadréce-torkom, énekkiáltó). A sárgának mint az elmúlásnak, az ősznek a színélménye megragadó természeti képben rögzül: „Égi dézsából sárga kiömlik, / sárga festék. Pergő eső.” (Az ősz anatómiája) Az Európai diákdalban a bronz és a lila csak egyszer-egyszer fordul elő, mégis kitűnnek a szövegszerkezetben elfoglalt helyük miatt. „Tábornok / bronz bakancs / öklömnyi 64
