Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
GÖMÖRI GYÖRGY Egy elfelejtett író emlékezete Tasnády Tamásról Tasnády Tamással, vagyis inkább Tomival való ismeretségem úgy kezdődött, hogy kitűnő novelláját olvastam a londoni Irodalmi Újságban. Ez még 1958 tavaszán, vagy nyarán volt; arra már nem emlékszem, ki kért tőle írást a készülő oxfordi Eszméletnek, amit Mészáros István szerkesztett, de tény, hogy ott is megjelent tőle valami, méghozzá a mindössze két számot megért folyóirat legelső számában. Mindenesetre megkaptam a címét, és pár év múlva a személyes megismerkedésre is sor került; alighanem 1960 március-áprilisában, amikor már későbbi feleségem, Gudrun kedvéért utaztam le Bécsbe. Addigra Tamásnak számos munkáját olvastam és kíváncsian vártam a találkozást. Tomi kistermetű, csinos arcú, puha szőkehajú, de korán kopaszodó férfi volt, olyan „pubis” küllemű budai úrifiú. Kicsit orrhangon beszélt, modorában egyszerre érzett a beszélgetőpartner affektációt és némi gúnyt, ami öngúnnyal párosult. Amikor megismertem, Tomi egy nálánál jóval (15-20 évvel?) idősebb elvált asszonnyal, Líviával élt együtt. Együtt menekültek el Magyarországról is, ahol Lívia előbbi férje magasrangú kommunista funkcionárius, vagy államvédelmis lehetett - mindenesetre tartottak bosszújától. Lívia nemcsak szeretője, de „pótanyja” és ideális menedzsere volt Tominak. Még azt is el tudom képzelni, hogy írói nevet is ő talált partnerének: Tomi eredeti neve ugyanis Major volt, de érthető módon nem akart az intrikáiról és kommunista elkötelezettségéről ismert jellemszínész nevén publikálni. Amíg viszonyuk tartott (úgy emlékszem, 1964-ig) Lívia és Tamás jól kiegészítették egymást; az utóbbi jól írt, de nem tudta eléggé „eladni” magát, Lívia viszont ehhez értett, méghozzá remekül. Úgy emlékszem, abból is élt, hogy hirdetéseket szerzett cégeknek lapoknál, illetve fordítva. És bár Tamás akkor még főleg magyarul írt, meglepően jól érvényesült német nyelvterületen, neve gyakran tűnt fel osztrák, svájci, német lapok irodalmi mellékletében. írásait többnyire Lívia helyezte el, szívós levelezéssel és utánjárással. Engem roppant barátságosan, szinte lelkendezve fogadtak. Ismerték verseimet, meg aztán oxfordi ösztöndíjasnak lenni sem volt lebecsülendő dolog. Tominak az is imponált, hogy megtanultam és elég jól beszéltem lengyelül; ő inkább csak olvasott oroszul. Amikor először találkoztunk, Tomiék még a Schönbrunnerstrassén laktak, de később, 1962- ben már a bécsi Belvárosban béreltek szép, tágas lakást. Erre főleg Lívia keresetéből fu-112
