Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
PARDI ANNA Novalis látomása 1797. március 19-én meghal Sophie von Kühn, Novalis menyasszonya. Sírjánál a költőnek, családi nevén Georg Philipp Friedrich von Hardenbergnek látomásai vannak. Négy év múlva, március 25-én, huszonhét évesen távozik e földről Novalis, a német romantikus költészet kiemelkedő alkotója. A domb beszélt, nem Hardenberg, amint t érdr ehullt egy fénylő kedden, s tükrök ütköztek szerteszét, arc és por parabola szentbeszéd, azt se tudta, mi van vele, csak hullt a teste, hullt a könnye, s a rejtett, zöld erő lomb mögül madár adeptus hangja kélt, hisz tavasz volt; az erős, derűs égen a Nap minden gubancot átvágó damoklesi, kantiánusi kardként tündökölt, reaktor bölcs, édes himnuszok atyjaként. De kezdjük az elején. 1797. március 25-ét írtak akkor, mikor a sápadt Georg fekete felöltőjét felvéve első ízben merészelte holt kedvese sírját felkeresni. Első és utolsó szerelme völgyében feküdt a lány, tizenhat hideg moha kúszott Sophie von Kühn szívéhez, ledőlt az autonóm arany s agyag fellegvár, a hű társnő, ametiszt alfa, hetyke szép. Sophie von Kühnt fehér menyasszonyi ruhában földelték, egelték el. Ifjú testében kibékült a pogány s a keresztény vallás, Sophie lett háromlényegű lány, a tiszta ész, a tiszta szív, a tiszta kéj metamorfózisaiban. Keble ifjú halmát elérték a másvilágok sziderikus kupolái, mennyei vér koncentrálta testnedveit magas vonzalmak kedveseként. Sophie, a tizennégy évesen eljegyzett menyasszony jó útra tudta terelni a pietizmustól, Luthertől, Kanttól, a jénai iskolától túlfűtött von Hardenberget, 41
