Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 46. szám

jellegű vállalkozásának. Az esztétikai szem­pontból is igen ízléses, könnyen áttekinthető szócikkek a tartalmi teljesség igényével készül­tek, némelyik csupán pár soros, némelyik két­­három hasábos terjedelemben. Személyek ese­tében életrajzi leírásukat, szakterületük fóruma­it, munkásságukat és a róluk szóló irodalmat kö­zölve. A névsoros részt földrajzi (országonkén­ti) és írói álnév mutatók egészítik ki. Ez a munka, nyomdai elírásaitól eltekintve, évtizedekre helyet biztosított magának a köz­­használatban. Miska János Elérhető autonómia Heller Agnes - Fehér Ferenc: A modernitás ingája. T-Twins Kiadó, Budapest, 1993. Heller Ágnes és Fehér Ferenc tanulmánykötete, A modernitás ingája bölcseleti (ha tetszik: ideo­lógiakritikai, társadalomelméleti és eszmetörté­neti) tanulmányokat fog egybe, a századvég bíz­vást egyik legjelentősebb filozófiai látásmódját fejtve ki. Az újkor egyetemes értékeit valló szerzők írásai ezek, a lélek mélyebb rétegei felé közelítve is. Olymódon léptek-lépnek túl a mar­xi hagyományon (mintha csak F. A. Hayek ama megállapításának tanúságaként, hogy a magán­­tulajdon és a család intézményeivel szembefor­duló ideológiák nem lehetnek hosszútávon sike­resek), hogy az emberekre és társadalmakra te­kintő oknyomozó és értékmérő szemlélet alap­vonásaiban továbbviszi ennek az eszmekörnek számos alappillérét. Fogalomhasználatuk egy­szerre határozott és elasztikus, jól meghatáro­zott értékfilozófiai és szemléleti maggal rendel­kezik ugyan, ám nyitott minden fontosnak ítélt probléma és nyelvezet iránt. A modernitás ingája mint metafora telitalá­lat. A század lényegi tanulságaként a könyv egyik alapmotívuma ugyanis az, hogy a két nagy társadalomszervezési alternatíva, tehát a ,.kapitalizmus” és a „szocializmus” merev egy­oldalúságukban és egymással szembeállítva nem alkalmasak hozni azt a társadalomszerve­zési teljesítményt, amely nélkülözhetetlen a mo­­demitás fennmaradásához. Mint mondják, sem a „túl sok kapitalizmus”, sem a „túl sok szocia­lizmus” nem biztosítja a modern társadalmi szerződés egyensúlyát. A merev piacpárti-lais­sez-faire és a merev újraelosztó-központosító felfogásokhoz képest itt a gazdaság mint közin­tézmény koncepciója fogalmazódik meg, amely tiszteletben tartja a magántulajdon intézményét (értékfilozófiai választás, ugyanis a szabadság alapértékének tisztelete alapján, amelynek szer­ves része a tulajdonnal rendelkezés szabadsá­ga), ugyanakkor azt vallja, hogy a cégek, gyá­rak, vállalatok tulajdonosai „olyan letéti alap képviselői, amelynek ügyeibe a ’társadalom­nak’ (vagyis ’mindenkinek’) határozottan joga van beleszólni, mert a letéti alap helyzete kihat ’mindenki’ életére”. A két princípium ötvözésé­nél nem létezik rögzített arány, a „kontextus-po­litika” a mindenkori körülmények függvényé­ben határozza meg konkrét szándékait. A társadalomszerkezet számos egyaránt je­lentős szempont (osztályhelyzet, etnikum, kul­túra, vallás, család, szexus) együtthatásában sej­lik fel, az osztálykultúra a szerzők szerint a mo­dern társadalmakban egyre inkább néprajzi fur­csasággá válik. (Felfogásuk érdekesen ellen­pontozódik egy-egy olyan szociológus állás­pontjával, mint például A. Giddens, akinek meglátása szerint ugyanis a nyugati ipari társa­dalmak népességeiben erős osztálytudat él.) A történelem visszatekintve sem egy-egy alap­szempontra épülő narrációként rajzolódik meg (tehát nem például az „osztályharcok története­ként”), hanem a premodern korok és a modern kor folyamataként, amelyben a „kétpólusú el­lentétekhez” képest a „tényleges társadalmi di­namikának ingajellege” van. A modern kor alapmeghatározásait a gazdasági és technikai dinamizmus, városiasodás, az állam- és politi­kaszervezés, a tudományok térnyerése és a sze­kularizáció, valamint az egyén nagyobb fokú autonómiája határozza meg. A szerzők a poszt­­modernt a modern kor részeként értelmezik, egyfajta szemléleti többletként vagy érzékeny­ségként, amely a modernitás mítoszai nélkül te­kint a valóságos jelenségekre és fejleményekre: a „posztinodernitás semmi egyéb, mint a mo­dernitás kritikai készletfelmérése”. A mű axiológiai magvát a szabadság és az élet alapértékei határozzák meg, s ehhez kap­csolódóan az olyan alapállások és szemléleti be­állítódások hangsúlyos tisztelete, mint az embe­ri sokféleség, megértésigény és kényszermen­tesség, s ennek hátterében mondhatni a toleráns és mintegy belefoglaló univerzalizmus. A mo­dernitás fennmaradásával ezeknek az értékek­nek a meghatározó jellege őrződik meg, ám ez mindössze lehetőség. Mint írják: „úgy tekintjük a modern világot, mint keretet, amelyet mi vagy 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom