Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 46. szám
ZELEI MIKLÓS A kínai majom ER5 EG A kínai majom szokott az íróról eszembe jutni. A kínai pincér hozta be a kínai majmot, és tálalta az igazi kínai arisztokratának, mert igazi ínyenc csak egy kínai arisztokrata tud lenni, majomevésre pedig csak igazi ínyenceket hívtak meg az arany Kínában. Talán még kis partedli, tálcácska is volt a majom nyaka körül, és minden valószínűség szerint hozzá volt kötözve a tálhoz, nehogy elszaladjon, miközben megeszik. A fogás titka az élet. A kínai majmot elevenen fogyasztották, ettől volt ízletes. Tudjuk, Isten a legjobb szakács és pincemester. Sózza, cukrozza, felkavarja a vért, testesíti a bort, ízesíti a melle húsát, hogy pompás legyen beleharapni és megharapni, porhanyóssá teszi a gödölyét, csípősnek teremti a paprikát, kívánatosnak a formás, gömbölyű gyümölcsöket. Isten fazekában minden egy, és fedője alatt minden él. Csak ennyit kellett a kínai szakácsnak tudnia, amikor úgy határozott, hogy a kínai majom élve van készen. Kis csákány, és különleges kanál járt a tálhoz, amelybe a majmot kötözték, s a vendégek elé tették. A csákánnyal, aranyból lehetett, gyémántokkal kirakva, vagy csak ezüst, féldrágakő berakással, de szerénytelenül megötvösözve, a csákánnyal kellett betömi az élő majomkoponyát, és frissen ki kellett kanalazni, meg kellett enni az agyát. Nem tudom, mire gondolt közben a majom. Az étkezés szertartása már-már olyan volt, mint valami rítus. Vagy szerelem. Gondolatának egyik fele még őbenne, a másik fele azonban már a másikban zamatos. Az író önkezűleg végzi el ezt a szerelemhez hasonló - vagy vele azonos? - rítust, hogy az agyát elénk tálalhassa: Choby, Haklik Norbert, Heltai Ákos, Janox, Marai Zoltán, Molnár András, Tomkiss Tamás. Lássanak hozzájuk! Bp. ’95. V. 23. Litea, a Mér’ eg bevezetője 28
