Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 37. szám

jelentem, hogy bármely államban keresem a kenyeremet, annak az államnak állampol­gári kötelességeit száz százalékban teljesítem, de szívemben, magyar mivoltomban, anyanyelvemben, utódaimban minden körülmények között magyar akarok és fogok maradni. Harmadszor, kijelentem, hogy a Magyar Aranykönyv tagjai közé lépésem napjától szívem utolsó dobbanásáig havi ... dollárt fizetek az Aranykönyv pénztárába. Szülőhazámba hazavágyom. Hazám létezését akarom. Életcélom más nem is lehet!» Ha az öt milliós emigráció ezt a nyilatkozatot megadja, akkor megvan a kiindulási alap! A Magyar Aranykönyv központja a FÁY ERZSÉBET által életrehívott ház, "A Szentistván Ház" lehetne. Minden kontinensnek egy központja, egy-egy csekkszámlája lehetne egy központi vezetővel, mellettük öt okos asszony ügyvezető elnökként alakít­hatná ki az irányítást. Az ügynek elsősorban FÁY ERZSÉBETET kellene megnyerni. Második központi főszemély dt KADA LAJOS érsek lehetne, aki most a Szentistván Ház vezetője... döntő szavakat KÁLLAI KRISTÓF hallathatna a legfőbb központi személynél, BÉKÉS GELLÉRT, a Katolikus Szemle szerkesztője és MÁRTON HUGÓ a pápai aula magas rangú tisztviselője, stb. Minden év Szent István napján világgyűlést kellene tartani ott, a Szentistván Házban, beszámolás vonatkozásában azokkal az emberekkel, akiket 1000-1000 ember küldöttként odaküld... Ennek a terv­nek a megfelelő formát szakemberek adhatnák meg..." A levelet kézben hoztam és személyesen adtam át Teleky Bélának New Yorkban. Ő végigolvasva ennyit mondott: "Én öreg ember vagyok, nem tervezek már. Pétert bámulom!" Kapcsolatunk‘1958 szeptemberében kezdődött. A budapesti Kaffka Margit Gimná­zium 1. c. osztályában ültem és énekóra következett. Péter bácsi lépett a katedrára. Sorsom megpecsételődött. Nem volt többet menekvés sugárzó egyénisége elől — nem mintha menekülni kíséreltem volna. Egy évig tanított, a reál osztályoknak járó tanterv szerint, heti 45 percben — de ennyi idő elég volt ahhoz, hogy életre szóló kapcsolatok szövődjenek. Ma is emlékszem mondataira, amelyek az énekórán elhangzottak. (Ami­kor a 80-as évek közepén tervezett amerikai útja elmaradt, ezt mondta: "pedig fontos lett volna, hogy ott legyek, mert megvan az a képességem, hogy amit mondok, az embereknek nincs módjuk többé elfelejteni..." - Színigaz.) Amikor a tanév véget ért, szokás szerint, évzáró óra következett minden tantárgy­ból. 1959 júniusában, az évzáró énekórán, ami egyúttal hivatalos, tanterv szerinti kap­csolatunk utolsó állomása volt, ez hangzott cl: "Voltam tanító, iskolaigazgató, földmű­ves, miniszteri tanácsos, kántor—minden; amikor fontos ember voltam, sok barátom volt, amikor a szerencse elfordulni látszott, körülnéztem és alig volt valaki, aki mel­lettem állt..." Akinek szeme volt, látta, akinek füle volt, hallotta, hogy hol tartunk és mi a teendő. így és akkor állított maga mellé engem is, másokat is. "Maga mellé" nála ezt jelenti: az ügy mellé. Hogy ne legyen a magyarságnak olyan ága, amelyik mostohább a másiknál; ha mégis van, minden eszközzel támogassuk, amikor és aho­gyan lehet. Hogy azonos értékű részei lehessünk az egésznek valamennyien. Olyan természetes legyen mindez számunkra, mint a lélegzetvétel. (Kezembe adta Dsida Jenő verseit a Psalmus Hungaricus-nál megjelölve. "Ezt a verset, minden este, lefek­véskor, fennhangon olvasd eleitől végéig, és tudd, hogy veled vagyok.") 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom