Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
Ez a pár sor olyan természetesen a Szabó Dezső-i nyelvtanra épített Adyn, Erdélyi Józsefen és Jékely Zoltánon áthömpölygő mai, de örök erdélyi irodalmi nyelv, amilyen utánozhatatlanul, eredetien Farkas Árpád nyelve ugyanakkor. Soha, senki előtte le nem írta. "Egy villanás, megpattan, a lüktető, bimbónyi asszonyhas-rózsa" (Sectio Caesarea). Játszik a szavak formájával és értelmével egyszerre és egyaránt: "...kést villát adjatok a külvárosoknak, hogy ők is egyenek, villanegyedet, bár egy negyed szeletet". A hó szaga című versének első négy sorában négy ismeretlenül is ismerős pillanatfelvételt villant elénk: "Ujjaim fehér árnya végigsiklik a tájon — (1.) Üvcgescdik fűszál. (2.) Körme alá fű a répaszedő. (3.) Kutyák köhögnek valami távoli vackon, (4.) fölrebben itt is, ott is egy csókasereg." A közelgő tél bontakozik ki ebből a négy sorból drámai erővel, lírai szépséggel, az embert, az állatot, a növényt, a táj és a benne élők hangulatát, sorsát, jelenét, jövőjét csodálatos egyszerűséggel és pontossággal, tényszerűen, de ugyanakkor költői szépséggel és történelmi, politikai felelősséggel ábrázolva. Technikailag a legklasszikusabb, legkötöttebb magyar versformáktól a látszólag legkötetlcnebb "vers, prózában"-nak nevezhető stílusig minden formát használ, mindegyikben ír — és otthosan, biztos érzékkel, hajszálpontosan érezve és éreztetve a "vers" és a "próza" közötti különbséget: "már csak vasárnap reggel mosakodnak így az öregek, már csak temetések előtt, mikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társakat, úgy mosakodnak bizony az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának, mintha szennytelcn ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő anyaföldbe, melyet szétporladó testük lassan megillet." Megrázó könyv Farkas Árpád verseskötete, megrázó és biztató, bátorító. Ami pedig verseskönyvnél a legfontosabb: szép, gyönyörködtető, élvezetes olvasmány. Alkotás a javából. Göncz Árpád: gyaluforgács. Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest, 1992. Mielőtt írni kezdtem erről a könyvről, egy hónap alatt szamárfülesre olvastam. Mikor már harmadszor kóstolgattam végig oda-vissza, rábukkantam a 145. oldalon, hogy tulajdonképpen Göncz Árpádnak fogadok szót, aki ott, a 145. oldal alján ezt írja: "ezt a szamárfülesre olvasott könyvet valóban úgy olvasom - szemclgetve —, akár egy verseskönyvet." Igen. Akár egy verseskönyvet - ő, (mármint Göncz) Zbigniew Herbert lengyel író, esztéta könyve kapcsán írja ezt, amit én itt az ő könyvével kapcsolatban idézek. 1944 őszén katonaként, parancsra elhagytam otthonomat, a magyarországi, Marostorda vármegyében fekvő Marosvásárhelyt, gondolván, hogy előbb-utóbb (ha "az ördögnek lefizettem, amivel tartozom" - ahogy Göncz Árpád nevezi börtönéveit) visszatérek. Mikor aztán 1951-ben láttam, hogy ez az "előbb" inkább "utóbb" lesz, kijöttem kénytelenkelletlen, 1 dollár 10 centtel a zsebemben, 5 angol szó tudással az USA-ba és azóta - Teremtőm, több mint 30 éve már! - minden szabadidőmet arra fordítom, hogy amit angolul olvasok, azt az agyamban magyarul raktározom cl. Harmincegy éve elkezdtem angolul írni — publikálásra. Ma, 74. évemben egy 64 151
