Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 37. szám

ezres példányszámban megjelenő hetilapocskában van tárcarovatom. Most írtam ebben a sorozatban a 384.-et. Ezért ragadott meg, ezért tett olyan kíváncsivá a gyaluforgács. Mesterségem titkaira kerestem - és találtam! — feleleteket Göncz könyvében.

Gyaluforgács? De micsoda gyaluforgács! Mint angolból magyarra hivatásosként, kiadóvállalatok megbízásából fordító szépirodalmár, Göncz Árpád a legnemesebb faanyagot faragja, gyalulja, formálja - így hát természetes, hogy a gyaluforgács ébenfa, diófa, drága nemestölgy, a szerszámok pedig a képzett, hivatásos alkotó szerszámai, eszközei!

Úgy érzem, úgy hiszem, hogy Amerikában, Kanadában, Angliában élő, akár magyarul, akár angolul, akár mindkét nyelven író és publikáló írók, újságírók, irodalom- és történelemtudósok részére kötelező olvasmánnyá kéne tenni a gyaluforgácsol — ha valaki ügyesen meg tudná oldani a feladatot, úgy, hogy ami "kötelező", ne váljék kényszerré, de politikusokat - ha kellene — halálos ítélettel kényszerítenék legalább egy-két "forgács" kötelező elolvasására. 1951- ben jöttem az USA-ba. Igyekeztem minden elérhető magyar betűt megszerezni, több mint ötven magyar újságnak, hetilapnak, folyóiratnak voltam előfizetője, és megpróbáltam mindent — amit csak lehetett - elolvasni Magyarországgal kapcsolatban.

Most, mikor Göncz Árpád A Nat Turner-vita és Nat Turner ürügyén című írásait gondosan, kétszer elolvastam, rájöttem, hogy minden olvasásom hiábavaló volt. Ahogy Göncz Árpádnak halovány fogalma sincs (nem is lehet) a fekete - fehér, a néger - nemnéger, illetve 1992-es szóhasználattal az afroamerikai és a fehéramerikai lakosság között történő dolgokról, ugyanúgy

nekünk, az USA-ban, vagy bárhol a világon élő magyaroknak nincs (és nem is lehet) halvány fogalmunk az otthoni, budapesti helyzetről, állapotokról.

Göncz Árpád kitűnő ítélőképességgel méri fel és méri le a mai amerikai írókat. Pompásan jellemzi a tegnap és a ma otthoni íróit. Mindent, amit J. Updikeról, E. L. Doctorow-ról, J. C. Oates-ról és a többiekről, az írókról, irodalomról, műfordításról, a nyelvről ír, nemcsak elfogadom, de hálás is vagyok érte. Viszont "Nat Turner ürügyén" megtanultam, Göncz Árpád megtanított rá, hogy a politikában egy költő, József Attila volt a legbölcsebb. Azt írta: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni."

Kelemen Iván

Adalék: Keressük az igazságot.

A szerző kiadása, Szeged.

Rendkívül nehéz olyan könyvet ismertetni, melynek szerzője a saját maga által írott "Előszó"-ban kijelenti, hogy "én magam írom" "e 1 ő" a " sz ó"-t.

Megindokolja, hogy miért:

"Egyszerű a válasz. Ezek a NAGY nevek - biztos vagyok benne - csak elolvasás után hajlandók >>előszó«-ni. Akkor pedig, ...»hát kérlek, nem lehetne-e«... stb. stb. A mondat átjavítása, kihagyása természetesen elvenné a mondandómnak azt a jellegét, ami én vagyok. Változtatna azon az értelmen, illetve ennek az értelemnek adna más színezetet. »Akármilyenévesen«, de a saját meglátásomat, az azóta bennem alakult-változott tapasztalatot, véleményt szándékozom adni."

Nem ennek a mentalitásnak ellenére, hanem talán ezért a mentalitásén érde152