Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
mint másoknak, ha igazán kívánunk használni. Zrínyi fényes végét ki tudja, ki ismeri külföldön s számtalan más derékeink halhatatlan tetteit? Játékszínünk olly keskeny s csak szinte ollyan, mint valamelly privátházban, hol a játszóknál nincsen sokkal több néző! S az a kevés, a mi Zrinyirül más hazákba át sugárzott, nem inkább Kömemek [Theodor Körner (1791-1813), a napóleoni háborúk alatt a német szabadság lobogó lelkületű költője] tette é mint magunké? Midőn a világtörténetinek rajza kitöriilhetlenül festi Salamin, Piatea s Leuktra dicső napjait, és szinte az egész emberiség számos halandók nevét keletről nyugotig tisztelettel említi s nevezi, hazánk históriája azonban néma s halhatatlan elődink, mint jeles egykorúink s éldődink csak előttünk isméretesek s rólok is csak a kisebb s tehetetlenebb rész tud. Midőn másutt sassal repül a költő képzelete a határtalan kékben, s ezernyi embertárs osztja szive hevét s vele sir, vele mosolyg; nálunk nem mer emelkedni, nehogy tolláit veszítse. S ha még is köd, szélvész s zivatarok közt merészen fellövell, szinte csak maga, kevés más nézőkkel méri felemelkedési magasságát! — S iparkodjunk, hogy itt is ne mint Kömer Zrínyit, a külföld hozza igazi fényébe, vagy jobban mondjam kezünkbe Berzsenyieket, Kisfaludyakat s a t. hogy ne a külföld ismétléssé meg velünk Virág munkáit, az Erdélyi Muzeum s Literaturánk egyéb szépeit. Siessünk s vegyük magunk elő azon sok derekast, a mi hazánkban rejtve van; s ne tűrjük, hogy megelőzzön minket az idegen, s azt tapsolja s dicsérje, a mit dem is gyanítunk hogy mienk, vagy annak még hátat is fordítunk, s mi magunk tiporjuk otrombán saját szűkeinket, midőn még a rhinoceros se sérti tulajdon borját. S hát egy s más hasznos létesítésében mennyi akadály s gát minden oldalrul! Milly kevés jóakaró s becsületes elősegélő! Hány factio s hány utbanálló! Valóban annak, ki nálunk igazán kíván használni, szünetnélküli öntagadás életmunkája, s minden várható jutalma az önbecs-érzés s önismeret. S azért nálunk szükségesb az erény mint másutt! Mindkét gondolatmenet megértése szempontjából szükségesnek mutatkozik néhány megjegyzés. Már a bevezetőben utaltam Széchenyi érdektelenségére a történeti múlttal szemben. Ez a fentebbi idézet alapján látszólagos és ellentmondásos. A továbbiakban még visszatérek a Mohács-komplexumra, mindenesetre különbséget kell tenni a tragikus múlt fölötti sajnálkozás és a - mai kifejezéssel élve -- tudományos kutatás között. Továbbá bármennyire közelíti is meg Széchenyi az igazságot, éppen a Kömerre való utalásból kitűnik, hogy ő elsődlegesen, ha nem is kizárólagosan, a német nyelven keresztül ismerkedett a magyar irodalommal, történelemmel. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy pl. Naplóját - biztosan nem célzatosságból - német nyelven írta, és csak befűzésként találhatók benne francia, angol szövegekhez hasonlóan magyar nyelvű bejegyzések. Már utaltam Kisfaludy Sándor Stiborjára. A Becsben élő Gaál György 1820-ban Brünnben jelentette meg német nyelven Theater der Magyaren című munkáját a magyar drámáról. Vagyis egészen kézenfekvő a feltevés, hogy Széchenyi az említett közvetítéssel jutott közelebb a magyar szellemi élet termékeihez. Úgyszintén nem szabad elfeledkeznünk a Vaterländische Blatter für den Österreichischen Kaiserstaat című kiadványsorozatról, amely rendszeresen tudósított a magyarországi állapotokról, mi több, ismertetéseket közölt egy-egy mű megjelenéséről. A Bécsben született 135
