Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
és nevelkedett Széchenyi nyilvánvalóan ilyen forrásokból szerezte ismereteit országos szinten Magyarországról. Minden jel szerint az 1825. évi pozsonyi fellépését követően fordult csak közvetlen az élő magyar irodalomhoz, és itt szem előtt kell tartanunk Döbrentei Gábor szerepét. Párbeszédben az irodalommal A fenti utalásokból, idézetekből meggyőző képet igyekeztem kibontakoztatni arra vonatkozóan, milyen jelentőséget tulajdonított Széchenyi a magyar irodalomnak, milyen mértékben karolta fel és ajánlotta támogatását. Az egyes szerzők és művek, amelyekre az alábbiakban kívánok kitérni, kellőképpen igazolják, hogyan értékelte Széchenyi az egyes alkotásokat, hogyan mérte be egyes, szállóigévé terebélyesedett versek hatásfokát, amiknek népszerűsítéséhez azzal járult hozzá, hogy érvei alátámasztására idézett belőlük munkáiban. Gondolatmenetünkben visszatérünk a már ismételten említett Mohács-kérdéskörhöz. Kisfaludy Károly Mohács című verséről van szó. Ezúttal is Széchenyire jellemzően egy bizonyos szemlélet bírálataként idézte fel, nem ügyelve a vers befejezésére. Persze óvatosnak kell lennünk, hiszen amíg a Hitelben negatív vagy legalábbis kritikus a hozzáállása, Naplójában meg éppenséggel pozitiven hivatkozott rá, amikor 1827. október 6-án azt írta: "Károlyi György egy nagylelkű tettével ismét valósággal fölemelt", hogy nyomatékül hozzáfűzze: "Él Buda". Az utalás természetesen lelkületet is jelent egyúttal. Ez a lelkűiét pedig kimutatható a reformkori irodalom valamennyi jelentős képviselőjénél. Mert ahogyan Kisfaludy nem érte be Mohács tragikus ecsetelésével, hozzá hasonlóan Kölcsey Ferenc is Huszt című epigrammájában a múlt romjait inkább ösztökélésnek tekintette, mintsem belemerülve a letűnt idők szemlélésébe, beérte volna a bűslakodással. "Hass, alkoss, gyarapíts!" lett a jelszó. Mielőtt részletezném a megkezdett elemzést, ismét kitérőt teszek, mégpedig Széchenyi műveltségére vonatkozóan. Erről ő úgy vallott, hogy neveltetése 16 éves korában gyakorlaülag "abbamaradt" (Napló, 1819. november 5.). Hiányos műveltségét ezért elmélyült olvasással igyekezett pótolni. Utazásain szerzett tapasztalataira nem kívánok külön kitérni. Innen tekintve minden szorgalma, igyekezete ellenére végső fokon autodidakta maradt. De lássuk néhány ide vonatkozó feljegyzését. 1820. december 3-ról tudható meg tervei közül: E mellett Homéroszt akarom olvasni, s magamat egészen Magyarország történelmének és Magyarország törvényeinek szentelni. 1823. április 16-án Cenkre érkezve ismét papírra vetette ott-tartózkodása idejére készített terveit, melyek között szerepelt: Magyarországról olvasni. Visszakanyarodva az előbbiekhez, állítható: Széchenyi példaként, okulásul igenis egyetértett Kisfaludy következtetésével, már csak azért is, mert kissé átfogalmazva utalt rá. Mind a Hitelben tett kritikus megjegyzést, mind pedig a naplóbeli utalást összevetve Kisfaludy Mohácsával álljon itt mindkét rész szó szerint: 136