Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Köteles Pál ravatalánál Családja, barátai és a Magyar írószövetség nevében veszek végső búcsút Köteles Páltól, akit akkor ragadott el tőlünk a váratlan és éppen ezért mindennél fájdalmasabb halál, amikor, úgy tetszett, pályájának csúcsára érkezett, és igaz írói tekintély és kellő eszköz: egy mind szélesebb körben ható folyóirat birtokában töltheti be azt a küldetést: Erdély magyar népének szolgálatát, amelynek egész életét szentelte. Nem hosszadalmas betegség végzett vele, valósággal a harcvonalban esett el, hiszen aki ismeri irodalmunk egyszerre tragikus és heroikus történetét, az jól tudja, hogy a magyar író és kivált az erdélyi magyar író nemcsak puskagolyó által lehet az önvédelmi küzdelmek hősi halottja, leteríthetik az egymásra torlódó izgalmak, csalódások és igazságtalanságok is; azok a soha sem szűnő ütések, amelyeket éppen a szívre mér a mindig könyörtelen történelem. Köteles Pál már korábban is ezeket az ütéseket szenvedte és viselte el, szótlan álhatatossággal, sohasem önmagával törődve, hanem mindig a küldetéssel és a szolgálattal, amelyet önként vállalt, és amelyet mindig önfeláldozóan töltött be. Ez a szolgálat adott neki erőt ahhoz, hogy rendre kiemelkedjék azokból a mélységekből, amelyekbe a zsarnokság vagy a társadalmi közöny taszította. Újra tudta kezdeni munkáját a börtön, majd az elhallgattatás után, és fel tudta építeni azt a műhelyt, amely egyszerre lehetett kerete régi álmok megvalósításának és az önkéntes szolgálatnak. Az Erdélyi Magyarság című folyóiratról beszélek, amely nem pusztán szellemi orientációt jelent, hanem nemzetpolitikai tettet is: részvételt az egyetemes magyar stratégia kidolgozásában, választ huszadik századi történelmünk vallató kérdéseire. Ezekre a fájdalmas, mégis válasz nélkül nem hagyható kérdésekre kívánnak feleletet adni Köteles Pál regényei és elbeszélései, történelmi és politikai tanulmányai is. Miként egész munkássága és élete, amelyet mindig a "homo politicus" szenvedélyessége hatott át. Szenvedély, amely nem nélkülözte a méltóságot és igen távol állt attól a fanatikus izgatottságtól, amely ellepte a hazai közéletet. Köteles Pál az erdélyi magyarság és az egész magyarság ügyére tette fel az életét, mint író és mint emberi lény, mindazonáltal megértő készséggel és empátiával mérlegelte és ítélte meg mások nézeteit és érveit is. Ezért lehetett nagyszerű barát: műhely- és közösségszervező. Nehéz búcsúzni attól, akit szerettünk, és nehéz búcsúzni attól, akinek jelenlétére még husszú ideig szüksége lett volna szellemi és közéletünknek. Bennünk még sokáig fog fájni a hiány, zavartan vesszük számba a Köteles Pál nélkül bizony igen nehezen elvégezhető feladatokat. Búcsúzni ezért csak személyétől tudunk, emlékét és szellemi örökségét őrizni fogjuk a jövőben is. Drága Barátunk, nyugodjál békében; drága Barátunk, maradj velünk! Pomogáts Béla 156
