Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Egy játékos halálára Karinthy Ferenc (1921-1992) A jelenet Karinthyék Ménesi úti lakásán játszódott, ebéd előtt. Cini amerikai emlékeket elevenített fel, meglehetősen rendhagyó felolvasó kPrűtjairól mesélt, rögtönzött előadásokról, ilyen-olyan egyetemi szereplésekről. Voltak aztán elegáns esték is, mondta, amikor szmokingba kellett vágnom magam. Ági, hol is az a szmoking, azóta se volt rajtam. És előkerült a kissé ódivatú, széles hajtókájú tuxedo (a nyelvészkedő Karinthy tudta persze, hogy Amerikában ez az elnevezés használatos), mindjárt bele is bújt, kicsit már kihízta, annyi baj legyen, így ültünk le ebédelni. Kisvártatva csengettek, egy fiatalember a kiadóból, valami meghívót hozott, az író bevezette az ebédlőbe, és sajátos öltözetére mutatva máris élénk magyarázkodásba kezdett. így első pillantásra, belátja, furcsán festhet, mondta a zavartan mosolygó látogatónak (annál is inkább furcsán, mert a szmoking zakó kockás flanellinget takart, ezenkívül kopott-foszlott bordó melegítőnadrág volt az írón, lábán papucs), de nem szeremé, ha csodabogár különcnek tekintené. Tudja, ő általában lezser, sportos ember hírében áll, de egyes dolgokban ragaszkodik a formákhoz. Régi Karinthy hagyomány ez, édesapja sem lehetett annyira elfoglalt vagy elcsigázott, hogy étkezéshez ne öltött volna szmokingot. O - mint láthatja - már némiképp lazított, mondhatni neglizsében ül asztalhoz, de a szmoking kabát számára ma is de rigueur. A családtagok - értő cinkostársak - helyeslőén bólogattak, hümmögtek, kuncogni csak én kuncogtam... Hát igen, a játék, az ugratás, a tréfa - lételeme volt, műveinek alapanyaga, a Karinthy-image meghatározó vonása. Mégis, igazságtalanok, szűkkeblűek volnánk, ha az életműből csakis játékszenvedélyét ragadnánk ki, ha Karinthy-képünket anekdotasorozatra egyszerűsítenénk. Több volt ő elmés játékainál. Mert hiszen mindent tudott a homo ludens-ról, többek között azt is, hogy a játék olykor nélkülözhetetlen védekezés, a magányosságból kitömi vágyó ember utolsó fogódzója, a kapcsolatfelvétel egyetlen lehetősége, vagy éppenséggel szellemi üresjárat, gépies ujjgyakorlat, steril önvizsgálódás, amelyből hiányzik a spontán, őszinte érzés. "Úgy kell tennünk, mintha élnénk. Mozgatni, járatni, tornáztatni az agyat: játszani”, mondja a Gellérthegyi álmok ostrom elöl menekülő katonaszökevény férfihőse. De voltaképpen minden kiemelkedő írása tragikus játék - abszurdba hajló színdarabjai éppúgy, mint egész korszakokat átvilágító elbeszélései. A Karinthy hősök, ezek az izgága, ágáló, esendő emberek, nemegyszer játék közben döbbennek rá véres igazságokra, jól sikerült ugratásaik, trükkjeik közepette fedezik fel sikereik megalázó árát, szellemességük talmi csillogását. Karinthy jelenetei, sokatmondó korrajzai, életképei csaknem mindig valamilyen felismeréshez vezetik el hőseiket, és ez a felismerés vagy önmegismerés legtöbbször 153
